
A Hargita, Kovászna és Maros megye alkotta Székelyföld belső határainak lebontását eredményezte az idén immár hatodik alkalommal megszervezendő Székelyföld Napok rendezvénysorozat – összegeztek hétfői sepsiszentgyörgyi beharangozó sajtótájékoztatójukon a megyei elöljárók.
2015. október 05., 21:082015. október 05., 21:08
Mint rámutattak: a tíznapos eseménynek köszönhető az is, hogy megerősödött a székelyföldi turizmus, és sikerült együttgondolkodásra bírni az érintett megye lakosait, vezetőit.
A Székelyföld Napokat október 8. és 18. között tartják Székelyföld számos településén. A rendezvénysorozat keretében bábelőadásra, komolyzenekoncertre, interaktív kiállításra, rajzversenyre és konferenciákra várják az érdeklődőket, emellett az Orbán Balázs-díjakat is átadják, valamint sor kerül a II. Székelyföldi Fotóbiennáléra is.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke rámutatott: pénteken a három megye közös tanácsülést tart a Szent Anna-tó felé vezető út közelében, ahol a rét egyik fele Hargita, másik része pedig Kovászna megyéhez tartozik.
A tanácselnök ugyanakkor emlékeztetett: a három megye vezetői 2008-ban álmodták meg a kulturális rendezvénysorozatot, az összefogás nyomán pedig új tartalmat nyertek a székely identitáserősítő projektek. Tamás szerint ilyen értékkel bíró rendezvény az Ezer Székely Leány Napja, a Székely Vágta és természetesen a Székelyföld Napok is.
Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke arról számolt be: bár 2012 után megváltozott a megyei tanács összetétele, ami miatt sajnos a lelkesedés is alábbhagyott, de azért több településen szerveznek értékes művelődési eseményeket, amelyekkel bekapcsolódnak a programsorozatba.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök abban bízik, hogy a közeljövőben nemcsak tíz, hanem 365 napon keresztül együtt tud gondolkodni és dolgozni a három megyében élő székely közösség.
„Az ilyen rendezvények a belső megerősödést, a turizmus fejlődését is szolgálják. Ezekkel lebontjuk a határokat Tusnád és Sepsibükszád, Kőrispatak és Bözödújfalu között” – fogalmazott Borboly. Úgy véli: a kulturális rendezvények segíthetik a fiatalokat, hogy az otthonmaradás mellett döntsenek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!