Noha az eredeti jegyekből számolt általános alapján a végzősnek sikerült volna az érettségije, a fellebbezés folytán ismét vizsgáznia kell az őszi vizsgaidőszakban. Az ügy kapcsán Dan Popoiu, a megyei tanfelügyelőség vezetője kivizsgálást kezdeményez, ugyanis nem érti, hogy hogyan lehetséges éppen ekkora eltérés a két osztályzat között. Szintén kivizsgálást kezdeményez a Maros megyei tanfelügyelőség, ahol az óvások után két dolgozat esetében is meghaladta a 3 pontot az eredeti és az átértékelt osztályzat közötti különbség. Magyar nyelv és irodalomból egy diák az első javításkor 3,40-et kapott, újraértékeléskor pedig 3,05-tel emelték meg jegyét, s így megkapta az átmenőt. Hasonló helyzet volt egy román nyelv és irodalom dolgozat esetében is, a végzős eredetileg 2,70-es osztályzatot kapott, hogy az óvást követően 2,30-cal elérje az átmenéshez elengedhetetlen 5-ös osztályzatot.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.