
Fotó: A szerző felvétele
2007. augusztus 23., 00:002007. augusztus 23., 00:00
A föld alatt elvezetett víz-, csatorna- és villanyhálózat, illetve a színes kövezettel és aszfaltal borított sétányok kivitelezése előszámítások szerint 9 millió lejbe került volna, viszont a kiválaszott cégek legalacsonyabb ajánlata 18 millió lejre rúgott. Jelenleg is javában zajlanak a felújítási munkálatok, hogy az őszre tervezett átadásra elkészüljenek az ország egyik legszebb parkjának ígérkező létesítménnyel. Albert Álmos, sepsiszentgyörgyi polgármester annak ellenére, hogy a tervezettnél többe kerül a park felújítása, elégedett a munka ütemével és minőségével. Ezekben a napokban a belvárosi katolikus templomtól a gróf Mikó Imre-szoborig terjedő részen folynak a munkálatok, ezért feltúrt sétányokon, kő- és földhalmokat kerülgetve sétálhatnak a város lakói. Ott már a színes kővel borított sétányokat képezik ki, majd következik további két játszótér építése, valamint az egységes bútorzatok és világítótestek elhelyezése. A park nyugati részén lévő domboldalban egyfajta szoborsort alakítanak ki. A tervezett vízesések nemcsak látványosak, de páradúsító szerepük is lesz. A természetesnek ható 400 négyzetméteres, szabályos formájú tó tavirózsákkal, a parton évelő növényekkel, bambusszal izgalmas újdonságot jelenthet felnőttnek és gyereknek egyaránt. Ugyanakkor elkezdődött a gróf Mikó Imre-szobor és a prefektúra közti rész közművesítése is, amelyet ugyancsak őszig kell befejezniük.
Albert Álmos arról is beszámolt, hogy a park közelében lévő Mihai Viteazul tér felújítása is többe kerül a tervezettnél. Ott ugyanis a tér átépítésével megbízott cégnek mélyebb árkokat kell ásnia, mint amennyire eredetileg számítottak. „A hidrológiai szakemberek megállapítása szerint a talajvíz szintje 3–7 méter mélyen van, így kénytelenek mélyebbre ásni, ahhoz, hogy össze tudják gyűjteni és elvezetni a régóta gondot okozó talajvizet” – tájékoztatta lapunkat a polgármester. Ez a kiegészítő munka növeli a tér rendezésére eredetileg tervezett költségvetést, a munkálatok számítások szerint 3 millió lejbe kerülnek. Albert Álmos szerint a kivitelező télig befejezi a föld alatti víz- és csatornázási munkálatokat, majd jövő tavasszal véglegesítik a térrendezést. A tervek szerint a márvánnyal borított Mihai Viteazul tér gyalogosoknak szánt felülete 50 százalékkal csökken az átépítés után, mivel több helyen zöldövezeteket és parkolókat alakítanak ki a szobor környékén.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.