
Fotó: Facebook/Székely Nemzeti Tanács
Nagyon rosszul áll a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés, további támogatókra lenne szükség – mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. február 07., 10:252020. február 07., 10:25
Dabis Attila közlése szerint az SZNT által kezdeményezett akciót azért indították, hogy az Európai Unió is járuljon hozzá anyagilag a hagyományos nemzeti közösségek identitásának megőrzéséhez.
„Azt gondoltuk, hogy ez egy olyan téma, amely alapvetően érint mindenkit, ehhez képest nem mozdultak meg azok a partnerek, akik szóban már nagyon sokszor jelentkeztek a közös munkára” – fogalmazott Dabis Attila.
A külügyi megbízott szerint még mindig van elegendő idő arra, hogy ezen változtassanak, de ehhez mostantól naponta legalább 10 ezer aláírást kell gyűjteniük.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
szóljon hozzá!