2011. május 27., 07:062011. május 27., 07:06
Az RMDSZ ellenlábasai Lakatos szerint attól tartanak, hogy a szövetségnek sikerül elfogadtatnia a jogszabálytervezetet, és így sikert könyvelhet el. Megjegyezte: a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről elhangzott kifogások közül néhány érdekes módon megegyezik az Együtt – Împreună Kulturális és Baráti Egyesület érvelésével. Ez a civil szervezet Hajdu Győző Nagy-Románia párti politikus aláírásával ellátott kiadványt juttatott el minden egyes parlamenti képviselőnek, névre szóló borítékban.A 24 oldalas kiadvány szerint a kisebbségi törvény tervezete ellentmond az európai normáknak és a demokrácia elvének.
Lakatos Péter úgy fogalmazott, ügyvédnek érzi magát, aki épp védőbeszédére készül, az ügyész beszéde azonban szinte pontosan azt a gondolatmenetet tartalmazza, amire ő is építkezik. Tegnapelőtt ugyanis Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke küldött közleményt a sajtónak, amelyben egyebek közt az áll, hogy az Európai Unióban nem ismerik el a kollektív kisebbségi jogokat, a nemzeti kisebbség fogalmának pedig nincs egységes definíciója. A romániai kisebbségi törvénytervezet azonban kimerítően tárgyalja ezt a kérdéskört, és a Velencei Bizottság is egyetért azzal, hogy egy ilyen törvény minta lehet más többnemzetiségű országok számára – érvelt a honatya.
A tervezet ugyanis kimondja, hogy a nemzeti kisebbség a román államot alkotó tényező, a modern állam megalakulásakor is jelen volt már, és az adott ország állampolgáraként saját nemzeti identitása és kultúrája van. A képviselő azt mondja, igaz az állítás, miszerint a tervezetben foglalt néhány dolog a hat évvel ezelőtti benyújtás óta megoldódott, de figyelmeztet: az elfogadásig nem lehet egy már benyújtott törvénytervezetet módosítani. Lakatos Péter egyébként úgy gondolja, a törvény elfogadásának egyetlen módja a felelősségvállalás.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
szóljon hozzá!