2007. szeptember 26., 00:002007. szeptember 26., 00:00
Máté Edit, az egyház jogtanácsosa ez ellen keményen tiltakozott, mert a bírósági határozat még nem jogerős; a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fellebbezett ellene, döntés leghamarabb november 28-ára várható. A végrehajtó azt javasolta, hogy adjanak egy kulcsot Bátori Gyulának is, és közösen használják a lelkészlakot – ez azonban nem történt meg. „Ma reggel le volt lakatolva a lelkészi hivatal és a kapu is” – nyilatkozta a Krónikának Szomor, aki – mivel telefonon megfenyegették – a rendőrség tanácsára nem töltötte a faluban az éjszakát. A kialakult helyzet megoldására tegnap ismét kivonult Gencsre a végrehajtó, továbbá a nagykárolyi egyházmegye lelkészi kara az esperes vezetésével, az egyházkerület jogtanácsosa, illetve a nagykárolyi rendőrség, dűlőre azonban nem jutottak. „Ha jogállamban élnénk, azt mondanám, hogy verjük le a Bátori lakatjait, mert nincs az a törvény, amely a tulajdonost meggátolhatná tulajdonjoga gyakorlásában – jelentette ki Máté Edit jogtanácsos. – Az épület pedig az egyházé, és ebben működik a lelkészi hivatal is.” Nagy Sándor esperes is megerősítette, hogy a hivatal lelakatolásával a gencsi református egyházközség működését gátolja meg Bátori, aki végül beismerte, hogy az éjszaka folyamán ő tette a lakatokat az ajtóra és a kapura.
A megoszlott gyülekezet elkeseredett tagjaiból összesereglett két csoport mindeközben az utcán nézett farkasszemet egymással, szitkokat és fenyegetéseket szórva az ellentáborra. „Felkértem a nagykárolyi rendőröket, hogy segítsenek levenni a lakatokat, azonban Cosarca Ilie Dănuţ rendőrkapitány közölte velem, hogy aki a lakatokhoz nyúl, az ellen kénytelen eljárást kezdeményezni betörésért – mondta Máté Edit. – A kapitány egyébként azt javasolta, hogy Szomor járjon be a kertek alatt, és használja a hátsó bejáratot, amit nem lakatoltak még le előle.” Szomor Attila gencsi lelkész lapzártánkkor még nem tudta, hol tölti az éjszakát, és azt sem, hogyan intézze hivatali teendőit.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.