2011. február 23., 09:422011. február 23., 09:42
Az elöljáró emlékeztetett, a helyi önkormányzat döntése révén már december végén bezártak öt olyan kereskedelmi egységet, ahol hallucinogén anyagokat tartalmazó növényeket vagy a növényekből készült kivonatokat forgalmaztak. A rendelkezés értelmében az egyébként legális növényi kivonatokat az iskolák 2000 méteres körzetében tilos árusítani. Az érintett egységekre emiatt lakat került. Az év elején azonban még négy álombolt működött a kincses városban, melyek ebben a hónapban szüntették be tevékenységüket. „A közösségi rendőrség együttműködésével bezárattunk minden olyan üzletet, ahol pszichotrop hallucinogén szereket árusítottak. Az intézkedés révén jelentősen csökkent a legális tudatmódosító szereket fogyasztók száma” – mondta a polgármester.
Tegnap Valentin Breban, a Szatmár megyei fogyasztóvédelmi főfelügyelőség vezetője is bejelentette, a napokban egy szatmárnémeti és egy nagykárolyi álombolt tevékenységét függesztették fel, mert a kereskedelmi egységekben a kormány tiltólistáján szereplő, veszélyesnek ítélt szereket forgalmaztak. Pénteki ellenőrzéseik során a csempészet és szervezett bűnözés elleni szakhatóság megyei képviselőivel közösen megállapították, a szóban forgó kereskedelmi egységek több szabályt is megsértettek. A termékleírásokat nem tüntették fel az ország hivatalos nyelvén, és kifogásolhatóak voltak az akciós termékeikre vonatkozó plakátjaik, emellett a tavalyi év végén tőlük begyűjtött mintákban veszélyes anyagokat találtak a szaklaboratórium illetékesei.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.