A tegnapi akció keretében a Kelet-európai Szaporodási, Egészségtani Intézet (IEESR) munkatársai az egyre terjedõ jelenség ellen kívántak fellépni. A fõtéri járókelõk közül sokan foglaltak állást a családban történõ erõszak ellen, volt, aki lakatot tett a kapura, de olyan is akadt, aki kis darab papírra írt üzenetet tûzött fel rá. Délután, a város lakosság-nyilvántartó hivatalába áthelyezett kapun már „Az erõszaknak ára van\" vagy „Nevelni nem erõszakot alkalmazva kell\" típusú üzenetek lógtak a szimbolikus kapun. Fekete Hajnal, az IEESR munkatársa elégedettnek mutatkozott az akció sikerét illetõen. Hangsúlyozta, hogy a szervezõk sem hitték volna, hogy a mai rohanó világban, ennyi embert képesek megállítani és állásfoglalásra bírni. „A lakatokat mi biztosítottuk, a kulcsokat pedig átadtuk azoknak, akik bezárták õket. Így legalább biztosak lehetnek abban, hogy nem nyílik meg újra a családon belüli erõszak kapuja\" – magyarázta lapunknak Fekete Hajnal. Kolozsváron is hatékonyan fellépett a nõk és gyermekek bántalmazása ellen az ARTEMIS – Nõk az Erõszak Ellen Egyesület. A szervezet tagjai tegnaptól képzési programot indítottak olyan, Kolozsváron és környékén dolgozó, magyar szakemberek számára – oktatók, lelkészek, iskolapszichológusok –, akik a munkájuk során kapcsolatba kerülhetnek bántalmazott vagy bántalmazó magatartású gyerekekkel. A képzés célja, hogy a gyermekekkel dolgozó személyeket fogékonnyá tegyék a gyermekbántalmazás felismerésére, továbbá tájékoztassák õket a megelõzésben, valamint a beavatkozásban dolgozó szakemberek szerepével és felelõsségével azért, hogy hatékonyan együtt tudjanak mûködni a probléma kezelésében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.