
Öt hónapra bezáratta a fogyasztóvédelmi hivatal a tavaly felújított Csipkés gyerektábort a Kovászna megyei Zabola mellett.
2015. augusztus 12., 19:462015. augusztus 12., 19:46
2015. augusztus 12., 20:082015. augusztus 12., 20:08
Az ellenőrzések során megállapították, hogy a szálláshelyek nem feleltek meg a követelményeknek, a faházikók kívül-belül pókhálósak, a deszkák korhadtak, a mennyezet beázott, az ágyak régiek, nincs elég meleg víz a tisztálkodásra, egy 100 literes elektromos kazán melegíti a vizet ötven táborlakónak.
A zabolai Csipkés tábort az országos táborigazgatóság két évvel ezelőtt átadta Kovászna Megye Tanácsának, ez pedig a művészeti és népiskola gondjaira bízta. A tanintézet tavaly nyáron önkéntesek segítségével, a támogatók által felajánlott faanyagot használva újította fel a több mint 30 éves tábort, a főépületet és a 17 faházikót.
Gáj Nándor, az iskola igazgatója elmondta, a törvények is nehezítik a tábor felújítását, karbantartását, például 2006 óta a közintézmények, iskolák nem vásárolhatnak bútorzatot, így nem tudják kicserélni az ágyakat. A többi rendellenességet kijavították, ágyakat is kértek kölcsön, s azt ígérte, még ma kérést nyújtanak be a fogyasztóvédőkhöz, hogy ellenőrizzék újra a körülményeket, és engedélyezzék a további működést.
„A legfontosabb, hogy az idén nyárra beütemezett táborokat tudjuk megtartani. A tavalyi újranyitás óta több százan táboroztak a Csipkésben, sem a diákok, sem a szülők nem panaszkodtak a körülményekre” – mondta az igazgató. Kovászna megyében egyébként eddig nem volt példa arra, hogy a fogyasztóvédelem gyerektábort zárasson be, és bírságot szabjon ki.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!