2011. február 22., 10:272011. február 22., 10:27
Jelenleg egy szatmárnémeti székhelyű, kutyabefogásra szakosodott céggel szerződött Nagykároly városa. Ez a vállalat időközönként begyűjti az utcán kóborló ebeket, és a partiumi megyeközpont határában működtetett telephelyén tartja a törvény által meghatározott körülmények között. Nagykároly egy kutya befogásáért és tartásáért a jelenleg érvényes díjszabások mellett 170 lejes átalánydíjat fizet.
Bekő Tamás városmenedzser lapunknak elmondta, egyelőre ez volt a leghatékonyabb megoldás, azonban amennyiben a helyi civil szervezetek megfelelő tervekkel rukkolnak elő, lehet szó városi menhely létesítéséről. Péter Andrea, a nagykárolyi Puffi Állatvédő Egyesület alapító tagja a Krónikának elmondta, szükség van a menhelyre. Hozzátette: a 2009-ben létesített szervezet az utóbbi időben saját pénzen és önkéntes állatorvosok segítségével több kóbor ebet sterilizált, amely egyedenként közel 50 lejbe kerül.
A több mint 100 taggal rendelkező egyesület most azt tervezi, hogy pontos kimutatást készít arról, hány kóbor kutya van a városban, illetve melyek azok a városrészek, ahol nagyobb gondot okoz a jelenlétük.
A partiumi kisvárosban az utóbbi hét évben több mint ezer kutyát fogtak be, és a múlt héten két, ezen a héten pedig egy befogóakciót tartanak. A sintérek időközönként jelennek meg a városban, és egyre több munkájuk akad, ugyanis a városban szaporodó ebek mellett a környező falvakból is sok kutyát „importálnak”. Péter szerint ennek elkerülése végett az iskolákban és a környező falvakban is felvilágosító előadásokat tartanak majd, ahol a felelősségteljes állattartásra kívánják felhívni a figyelmet. A városlakókat egyébként erősen megosztja a kutyakérdés, ugyanis vannak, akik az állatok jogaiért szállnak síkra, és vannak, akik félnek a város bizonyos részein járni a falkákban kóborló ebek miatt. Abban viszont mindenki egyetért, mielőbb gondoskodni kell a gazdátlan ebekről, ám a módszerek táboronként változnak.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.