Hirdetés

Homályos és értelmezhetetlen a kárpótlási törvény a volt politikai foglyok szerint

A „Halottak sétánya” a máramarosszigeti börtön közelében •  Fotó: Makkay József

A „Halottak sétánya” a máramarosszigeti börtön közelében

Fotó: Makkay József

Az alkalmazási módszertant várják a volt politikai foglyok, hogy eligazodhassanak a kommunizmus áldozatainak és a gyerekeiknek kárpótlást szavatoló jogszabályok útvesztőjében.

Bíró Blanka

2020. július 25., 12:352020. július 25., 12:35

A Volt Politikai Foglyok Szövetsége már öt éve szorgalmazza a törvénymódosítást, hogy emeljék a kárpótlások összegét, és hogy az áldozatok utódjai is kapjanak harminc év után végre kárpótlást.

Török József, a szövetség Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta, tavaly módosították ugyan a jogszabályt, ám

Hirdetés

az emelésből kimaradtak a volt kényszerlakhelyesek, és az áldozatok gyerekeinek sem ítéltek meg kárpótlást.

A felháborodás nyomán idén két törvénnyel korrigáltak ugyan, de ezek közül az egyik értelmezhetetlen paragrafusokat tartalmaz.

Klaus Iohannis államfő július 9-én kihirdette az RMDSZ által beterjesztett, 2020/117-es törvényt, amely a kényszerlakhelyesek (DO) havi juttatását 200 lejről 350 lejre növeli. A másik jogszabály is megjelent, ám annak kusza szövegében nem lehet eligazodni, szögezte le Török József.

A 2020/372-es törvény a volt politikai foglyok, hadifoglyok, kitelepítettek, kényszerlakhelyesek gyermekei számára ír elő juttatást. Egyértelmű az a része, hogy a börtönben, hadifogságban, harcokban meggyilkoltak, a kivégzettek gyerekei havi 500 lejt kapnak. Viszont a volt politikai foglyok, hadifoglyok, kitelepítettek, és kényszerlakhelyesek gyermekei, akik a szülők szabadulása után születtek, annak az összegnek az 50 százalékát kapják, amire a szülő korábban jogosult volt.

Idézet
Több kérdés is felmerül. Ha a szülő 1990 előtt elhunyt, akkor még nem kapott semmilyen kárpótlást, aminek az 50 százalékát most kérhetné a gyermeke. Másrészt meg kell halnia a volt politikai fogolynak, hogy a gyereke megkapja a kárpótlást? Vagy egy időben a szülő és a gyerek is jogosult?”

– vetette fel Török József. Abban bízik, hogy az alkalmazási módszertan megnyugtató választ ad a kérdéseikre, melyeket az országos szövetség már továbbított a munkaügyi minisztériumba.

Rámutatott, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének megyei szervezetei a törvényhozók felkérésére már öt évvel ezelőtt felmérték a kárpótlásra jogosult leszármazottakat. Kovászna megyében mintegy kétezren kell hogy megkapják a juttatást, esetükben a szövetség már a szükséges igénylési iratcsomót is összeállította, csak az alkalmazásra várnak, hogy azokat az érintettek benyújthassák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés