
Fotó: A szerző felvétele
2007. május 23., 00:002007. május 23., 00:00
Tervei szerint jövő hónaptól próbaként 2-3 sepsiszentgyörgyi szemétlerakó mellé, napi 8 órás munkaidőben romákat alkalmaznának. Az őrséget ellátó romák feladata a lakosság hulladékának szétválogatása, a szemétlerakók környékének tisztán tartása és a kukázók elkergetése lenne.
Ha a kezdeményezés sikerrel jár, kiterjesztenék az őrséget mind a 61 sepsiszentgyörgyi szemétlerakóra. Bãlãnicã Gil közölte, a helyi önkormányzat vezetői már szóbeli beleegyezésüket adták az akcióhoz, amelybe bekapcsolódott az őrkői romákat képviselő Amenkha Egyesület is, és több lakótársulás jelezte részvételi szándékát. Hozzátette, egyelőre csak a Tega Rt. vezetője zárkózott el az akciótól. A rendőrtiszt kifejtette, a romákat a lakótársulások alkalmaznák, abból az egy lejből, amenynyivel minden lakónak többet kellene fizetnie havonta a közköltségi számlákra.
Bãlãnicã Gil tavaly novemberben írta meg a szemétlerakók őrzésére vonatkozó pályázatát, amely első helyezést nyert az országos rendőrség által meghirdetett Security Marketing című versenyen. Dima Mihály, az Amenkha Egyesület elnöke lapunknak kifejtette: már több ízben tárgyaltak erről az akcióról, és tapasztalata szerint sok őrkői roma szívesen elvállalná ezt a munkát. „Az lenne a legfontosabb, hogy a romákat leszoktassuk a kukázásról, ezért szeretném, ha főként azokat a férfiakat foglalkoztatnánk, akik jelenleg kukázásból élnek” – fűzte hozzá Dima. Úgy véli, a romák ráébredtek arra, szükségük van munkahelyre ahhoz, hogy jobb életkörülményeket biztosíthassanak családjuknak.
Más véleményen van Tóth Birtan Csaba, a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat igazgatója. „A városban a takarítást az önkormányzatnak és az alárendelt intézménynek, amely Sepsiszentgyörgyön a Tega Rt., kell megszerveznie – magyarázta az igazgató. – A rendőrség dolga, hogy rendet teremtsen, nekik kellene elkergetniük a kukázókat a szemétlerakók környékéről.” Tóth Birtan Csaba szerint naiv elképzelés kukázó romákat állítani őrként a szemétlerakók mellé. Az igazgató kifogásolta, hogy Bãlãnicã Gil a pályázat megírása előtt nem egyeztetett a köztisztasági vállalattal, ennek ellenére partnerként tüntette fel a Tega Rt.-t.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.