Hirdetés

Központ koldusoknak és királyfiknak

Utcagyerekek számára létesült sürgősségi befogadóközpont Sepsiszentgyörgyön. A Koldus és királyfi elnevezésű intézmény több mint 316 ezer euróból épült meg, ebből 250 eurót az Európa Tanács Fejlesztési Bankja, valamint a románi kormány finanszírozott, és 66 ezer euró volt a Kovászna Megyei Tanács önrésze.

Bíró Blanka

2011. október 20., 07:482011. október 20., 07:48

Vass Mária, a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a megyében nem jelenség, hogy utcán élnek a gyerekek, idén is mindössze hárman kerültek állami gondozásba az utcáról, ám a központba azokat a kiskorúakat is befogadják, akik esetében fennáll a veszélye, hogy az utcára kerülnek, mert a szüleik elhanyagolják őket. „Hosszú procedúra, hogy egy gyerek állami gondozásba kerüljön. Vannak esetek, amikor a biztonsága érdekében gyorsan kell lépni, erre van a központ” – magyarázta Vass Mária. Kovászna megyében már működött egy sürgősségi központ, azt felszámolják, s az ott élő 15 gyereket átköltöztetik a jobb körülményeket biztosító új ingatlanba.

A gyerekek a belső szabályzat szerint hat hónapig maradhatnak itt, de ha addig nem sikerül megoldást találni az elhelyezésükre, az ügyészség meghosszabbíthatja az ott-tartózkodásukat. Vass Mária elmondta, a megye polgármestereit tájékoztatták az új szakszolgáltatásról, az egyes településekről beszállított gyerekek számának függvényében pedig az önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk az intézmény működtetéséhez.  Egy gyerek havonta mintegy 1500-1700 lejbe kerül.

A központ berendezése folyamatban van, a gyerekek novemberben költözhetnek be. Vass ugyanakkor arról is beszámolt, hogy idén nőtt a kórházban elhagyott csecsemők száma, eddig 35 gyereket hagyott a szülészeten az édesanyja, míg tavaly egész évben volt ennyi elhagyott gyerek. A szociális munkások az esetek felében meg tudják győzni a családot, hogy visszafogadja a gyereket. A szülők általában azzal védekeznek, hogy azért nem vitték haza az újszülöttet, mert otthon sok éhes szájat kell etetni, vagy éppen nem volt megfelelő lakásuk. Idén öt gyereket vettek örökbe, a várólistán még legalább ennyi család van. A szakemberek abban reménykednek, hogy jövőtől megengedőbb lesz a törvény, egyszerűbb lesz elindítani a kiskorú örökbefogadhatóságának a procedúráját. Kovászna megyében jelenleg 1200 gyerek van állami gondozásban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés