Hirdetés

Közösségi kártya Sepsiszentgyörgyön

A Háromszéki Közösségi Alapítvány a hónap végén bevezeti a közösségi kártya programot Sepsiszentgyörgyön, az elképzelés szerint ennek használatával minden vásárlás jó cselekedetté válhat.

Bíró Blanka

2011. július 20., 07:592011. július 20., 07:59

Bereczki Kinga, a civil szervezet elnöke elmondta, a közösségi kártya úgy működik, mint a törzsvásárlói kártya, használatakor a vásárló egy százalék kedvezményt kap. Ugyanakkor a partnerüzletek minden vásárlás értékének egy százalékát átutalják az alapítvány számlájára, amely az így összegyűlt pénzt közösségi programok szervezésére fordítja. Bereczki Kinga azt is elárulta, hogy a közösségikártya-rendszert székelyudvarhelyi mintára hozzák létre, a Hargita megyei városban ugyanis két éve sikeresen működik a projekt, eddig mintegy háromezer család csatlakozott hozzá, a befolyt összegből pedig egy köztéri játszóteret építettek, illetve egy fogyatékosokat foglalkoztató civil szervezetet támogattak.

Bereczki Kinga abban bízik, hogy az első körben 500 család igényli a közösségi kártyát, majd az év végéig legalább 2000-re duzzad a támogatók száma. A projekt a helyi üzletek és termékek népszerűsítését is vállalja, ezért induláskor a Bertis üzletlánc és a Merkúr bolt a partnerei. A kártyát ezekben az üzletekben lehet igényelni, a pénztárnál először a kártyát olvassa be a rendszer, majd automatikusan egy százalék kedvezményt számol, egy százalékot pedig az alapítványnak utal.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke szerint ezzel a kedvezménnyel mind a három résztvevő jól jár: a vásárló olcsóbban jut hozzá a termékhez, az üzlet visszajáró vásárlókat szerez, így ügyfél és a vállalkozás egyformán támogatja a helyi közösséget, az alapítvány pedig a helyi civil szervezetek projektjeit finanszírozza a begyűlt összegből. A pénz felhasználásáról a vásárlók szavazás útján döntenek majd. A civil szervezet egyébként az év elején kiosztotta a közösségbarát vállalkozás díját is, ezzel arra próbálta buzdítani az üzletvezetőket, hogy minél több magyar nyelvű feliratot használjanak boltjukban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés