
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 19., 08:252011. szeptember 19., 08:25
Hálát adott azért, hogy a szatmárnémeti Református Gimnázium sem „hazátlan” már, hisz tavalytól ismét elfoglalhatta régi ingatlanát, hozzátette, hogy e téren sok megoldásra váró probléma van még, hiszen például a zilahi kollégium nincs ilyen szerencsés helyzetben. Rövid számvetése során elmondta: a hajdani 500 partiumi és erdélyi református iskolából mindeddig kilencet sikerült újjáalakítani. Felidézte, nyolc évvel ezelőtt szintén a Láncos templomban, egy bővített egyházkerületi közgyűlés során „emelték ki a szőnyeg alól” és porolták le a nemzeti önrendelkezés zászlaját. Tőkés rendszerváltást sürgetett a magyar politikai életben, hangsúlyozva, hogy „az MSZP-s és az SZDSZ-es elvtársurak” nem vezethetik tovább a népet. „Néha jobban bánnak velünk, néha rosszabbul, viszont tulajdonképpen azt tesznek velünk, amit akarnak. Ideje saját kezünkbe vennünk a sorsunk alakítását” – hangzott a felszólítás, majd röviden vázolta a múlt héten bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) legfontosabb célkitűzéseit, többek között a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetését, illetve a verespataki bányaberuházás elleni fellépést.
„Minden magyar vallja magyarnak magát az októberi népszámláláson, mert ez nagyban segíthet minket a jogaink érvényesítéséért folytatott küzdelemben” – zárta beszédét Tőkés. Szilágyi Éva, a szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója megköszönte az iskolaalapító püspök szolgálatát, valamint azt, hogy több mint húsz évvel ezelőtt, amikor sokan nem hittek a felekezeti iskolák jövőjében, ő harcolt ezekért. Kifejtette: nem volt könnyű sorsuk az elmúlt két évtizedben, mivel igen sokan viseltettek előítélettel a református iskola iránt, és egyesek támadásokat is intéztek ellenük. Hozzátette: bár jelentős eredményeket értek el, nem ér itt véget a küzdelmük, hisz a céljuk a teljes iskolarendszer kiépítése az óvodától a felsőoktatásig. Vasárnap délelőtt a résztvevők a református kollégiumok zászlói alatt vonultak át az iskolából a Láncos templomba, ahol ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke hirdetett igét, és Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő, valamint Varga Attila parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoka köszöntötte az egybegyűlteket, a szatmári gimnázium diákjai pedig ünnepi műsort adtak elő. A közoktatásban elért eredményeiért idén Bara Lajos, a zilahi Református Kollégium igazgatója vehette át a Bethlen Gábor-díjat.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?