2007. április 03., 00:002007. április 03., 00:00
A 2007/1213-as számúhatározat értelmében ugyanis az építtetőkvédett területen csupán környezetvédelmijóváhagyás birtokában kezdhetik el amunkálatokat. Ennek megszerzéséhez kötelesekelvégeztetni egy hatástanulmányt, amelybizonyítja, hogy a létesítmény nem fogjaszennyezni a vízkészletet. A hatástanulmányelkészíttetése magánházak esetén1000-2000 lejbe kerül, nagyobb beruházások eseténazonban az összeg többszöröse is lehet. Arendelkezés a már meglévő létesítményekenvégzett munkálatokra, így a város szélénlévő, javításra és csatornázásraváró utcákra is vonatkozik. Az érintettvárosrész ugyanis hidrogeológiai szempontbólvédett területen található.
„Ez egy újabb disznóság,amely csak azt szolgálja, hogy néhány embermeggazdagodjék – fakadt ki Ilyés Gyula szatmárnémetipolgármester. – Itt meglévő utak felújításárólvan szó, négy utcában pedig a szennyvízelvezetőrendszer kiépítéséről. Most azértfizessünk ki 10 ezer lejt valami szélhámos cégnek,hogy adjon egy papírt arról, hogy nem ártunk akörnyezetnek, ha felszámolunk százötvenpöcegödröt?” Bár az ivóvízkészletekvédelmének szükségességétsenki nem vitatja, a rendelkezés szigorát még aSzatmár megyei környezetvédelmi hatóságmunkatársai is túlzottnak tartják. „A legjobbmegoldás az lenne, ha módosítanák ahatározatot, és nem kellene minden egyes lakóházvagy újonnan épített illemhely esetén ishatástanulmányt készíteni – nyilatkoztaa Krónikának Békéssy Erzsébet, akörnyezetvédelmi hatóság igazgatója.– Elég lenne, ha az érintett hatóságokszakembereiből álló bizottság elemezné akérelmeket, és eldöntené, hogy szükséges-ea befektetés megkezdése előtt elvégeztetni ahatástanulmányt, vagy sem.”
A költséges hatástanulmánymellett a védett területeken történőmunkálatokhoz számos további lépésrevan szükség: az építkezőnek közzékell tennie szándékát a sajtóban, harmincnap elteltével közmeghallgatást kell hirdetni azügyben, és újabb harminc nap elteltével megkell tartani a közvitát. A polgármesteri hivatalcsak ezek után juthat hozzá az építkezésiengedélyhez – hogyha a közvita hozzászólásainakértékelése után a környezetvédelmihatóság meg nem tagadja azt. „Az engedélyeztetésielőírás betartására a törvénykötelez, nem mi találtuk ki – magyarázta BékéssyErzsébet. – A döntések előttiközmeghallgatásokat az Európai Unió85/337-es irányelvének értelmébenkötelező megtartani.”
A Szatmárnémetit ellátókútrendszer hidrogeológiai szempontból védettterülete a megye területének mintegy harmadátjelenti. Nótárius Attila, a vízgazdálkodásihivatal szakembere közölte, az érintett területmagában foglalja a Szamos vízgyűjtő területéneknagy részét Szinyérváraljátólaz országhatárig.
Babos Krisztina
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.