Közel a pénzeszsákhoz

Szilágy megye – Két héten belül bírálják ela Szilágy megyei tanfelügyelőség PHARE-pályázatát, amelyet a megyei tanács is támogat.

Gazda Árpád

2007. október 18., 00:002007. október 18., 00:00

A hátrányos helyzetű, illetve roma nemzetiségű gyerekek iskoláztatását célzó programra összesen 630 ezer euró értékű pályázatot nyújtottak be. Rozs Rita, a kisebbségek oktatásáért felelős tanfelügyelő a Krónikának elmondta, hogy a program keretében többek közt 1484 hátrányos helyzetű gyerek tanulási problémáiban segítenének, valamint napi egy alkalommal meleg ételt biztosítanának számukra.

A program elsősorban a roma közösségek felemelését célozza. A 15 hónapos lefutási idővel rendelkező projekt keretében iskolaidő utáni foglalkozásokat – konzultációs órákat, tantárgyfelkészítőket, kulturális programokat, illetve sportvetélkedőket – finanszíroznak, meleg ebédet biztosítanak a rászorulóknak, valamint az iskola- és óvodaépületek modernizálását, bővítését végzik el. A pénzkeretből a kisegítőórákat tartó pedagógusok fizetését, továbbképzését, valamint az érintett diákok ingáztatását is biztosítják. „A PHARE-program keretében pályázott 600 ezer euróból a megye tizenegy tanintézete – két óvoda és kilenc iskola – részesülne, és a projekthez a megyei önkormányzat is hozzájárulna 30 ezer euróval” – nyilatkozta Rozs Rita projektfelelős.

A megyében 375 hátrányos helyzetű óvodást, 975 roma nemzetiségű iskoláskorú gyermeket, 99 tanulási problémákkal küszködő, illetve 35 különleges oktatásra szoruló kiskorút tartanak nyilván.

Gyergyai Csaba

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben