
A Bonyhád és Gyergyószárhegy közötti 740 kilométeres távot megtevő ultrafutók célba értek Gyergyószárhegyen
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány
Célba értek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői szerdán Gyergyószárhegyen, az utolsó száz méteren közel 500 nehéz sorsú gyerek csatlakozott hozzájuk – mondta el Gui Angéla főszervező az MTI-nek.
2023. július 05., 17:342023. július 05., 17:34
A Bonyhád és Gyergyószárhegy közötti 740 kilométeres távot megtevő ultrafutókat – Szimandl Anitát, Kóródi Ágnest, Antal Csabát és Sperka Tamást -, valamint kísérőiket a célban Herczegh Anita fővédnök, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke és
Gui Angéla főszervező (jobbról) Gyergyószárhegyen
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány
A helyszínen a nap hátralévő részében több mint 21 erdélyi gyerekotthon nehéz sorsú lakóinak tartanak gyerekfesztivált – nyilatkozta az MTI-nek telefonon Gui Angéla.
Elmondta, a Tatárdomb az egyik legszebb helyszín, ahova befutottak az évek során. Meleg étellel, pogácsával fogadták a futókat és a gyerekeket, akiknek a területen sportolásra is lesz lehetőségük. Emellett kézműves foglalkozások, néptáncbemutatók, körtánc lesz, fellép a kolozsvári 4S Street együttes. Lovasbemutatót tartanak Póra Erika lovasoktatóval, aki maga is gyermekotthonban nőtt fel.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány
A gyerekeknek lehetőségük lesz beszélgetni az ultrafutókkal is, akik a hat nap alatt váltóban tették meg a 740 kilométeres távot.
A gyerekfesztivál Böjte Csaba szentmiséjével zárul. A gyerekek többsége ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány erdélyi otthonaiból érkezett, de a Csibész Alapítvány és a magyarfülpösi szórványkollégium lakói is jelen vannak, és helybéliek is csatlakoztak az eseményhez.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/ Facebook
„Csak olyan cipőt vettem, aminek a saját lányaim is örültek volna” – mondta a főszervező.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/ Facebook
Felidézte, hogy míg a korábbi években megpróbálták évfordulókhoz kötni a helyszínválasztást, idén tudatosan nem ragaszkodtak ehhez. Ezzel azt szeretnék üzenni, hogy nem csak karácsonykor kell cipősdobozzal szeretetet varázsolni, nem csak gyereknapkor kell fesztivált szervezni a nehéz sorsú gyerekeknek.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/ Facebook
A kilencedik alkalommal megtartott, határon átívelő jótékonysági futás a magyarok összetartozásának erősítésére, a jótékonykodás és a véradás fontosságára hívta fel a figyelmet. Hat napon át zajlott 740 kilométeres távon, Bonyhád-Baja-Hódmezővásárhely-Gyula-Nagyszalonta-Nagyvárad-Zsobok-Kolozsvár-Magyarfülpös-Gyergyószárhegy útvonalon.
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/ Facebook
Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója várta a jótékonysági futás résztvevőit a Tatárdombon
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/ Facebook
Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/ Facebook

Befutottak Kolozsvárra hétfőn az összesen 740 kilométeres távot felölelő Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői, a kincses városban több mint száz nehéz sorsú gyereknek ajándékoztak sportcipőket.

A nagy múltra visszatekintő, Egy vérből vagyunk elnevezésű jótékonysági futás egyik feladata, hogy erősítse a nemzeti összetartozás érzését – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
szóljon hozzá!