
Fotó: MTI/Veres Nándor
Kövér László szerint a rendszerváltoztatás kezdete óta nem tapasztalt módon támadás alatt áll a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás. Az Országgyűlés elnöke a Székelyudvarhely közelében fekvő Székelyszentkirályon beszélt erről vasárnap, a Szentkirály és Szentistván nevű települések Szent Király Szövetségének találkozóján.
2021. augusztus 08., 17:332021. augusztus 08., 17:33
Kövér László úgy vélte: a 21. században az alávetésre és kifosztásra kiszemelt embereknek elsődlegesen nem az országát, hanem a tudatát akarják megszállni, a lelkét akarják rabul ejteni. Az új harcmodor lényege, hogy
Még annak a bizonyosságát is elveszik tőle, hogy fiú-e vagy lány – tette hozzá.
Az Országgyűlés elnöke szerint nemcsak a harcmodor új, de az ellenség sem a régi: nem visel állami felségjelzést, nem áll mögötte semmiféle állami főhatalom – sőt, ő áll az állami hatalmak mögött, illetve fölött. Úgy vélte:
Kövér László szerint ennek a háborúnak ma Magyarország és Közép-Európa az egyik leghangosabb csatatere, de ez a háború nemcsak Magyarország ellen zajlik, hanem a demokrácia, a nemzeti önazonosság és az emberi méltóság ellen is. „Magyarország csupán – mint 1456-ban, 1848-49-ben és 1956-ban – lehetőséget kapott a történelem urától, hogy másoknak is példát mutatva méltó maradhasson az igazi szabadságra” – fogalmazott.
Kövér László kijelentette: a magyarok ugyanazt kívánják maguknak, amit minden szomszédjuknak, a Kárpát-medencében, és mindenkinek Európában: „a nemzeti érdekek védelmében cselekvőképes és az európai érdekek védelmében együttműködésre kész nemzeti államokat”.
Megjegyezte: a magyarok e helyzetet felismerve 2010 után építették újjá és állították a nemzeti érdekek szolgálatába az államunkat, ezért erősítették meg a magyarság határokon átívelő nemzeti összetartozását, ezért folytattak kölcsönös méltányosságot célzó, felelős szomszédságpolitikát és az európai létérdekek védelmét célzó felelős külpolitikát.
– utalt a jövő évi választásokra Kövér László.
A Szent Király Szövetség találkozójának a főrendezvénye a székelyszentkirályi templomkertben szabadtéri szentmisével kezdődött.
Bálint Elemér Imre, a Székelyszentkirályt is magába foglaló Oroszhegy polgármestere felidézte: a mostani találkozónak mottójául választották Szent István 8. intelmét: „A fiak kövessék az elődöket!”. Úgy vélte: a rendezvény is a közös magyar jövendőhöz rakhat le egy követ.
Szabó Gellért, a magyarországi Szentkirály polgármestere arra figyelmeztetett, hogy „a fiak kövessék az elődöket”-intelmet Szent István sem egészen követte. Úgy vélte: meg kell elégednünk azzal, hogy a fiaink, lányaink nem akarnak a nyomainkba lépni, de ugyanazon az úton haladnak, és ugyanazt a célt látják.
A Szent Király Szövetségben Magyarországról, Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szombathely-Szentkirály vesz részt. Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván, Székelyszentkirály, valamint Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi tagja a szövetségnek. A kárpátaljai Aknaszlatinán élő Szent István kultusz miatt folyamatban van e település tagfelvétele is.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!