
Fotó: Frissújság.ro
Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) országos szervezetének korábbi vezérigazgató-helyettesét, a csíkszeredai származású Kerekes Melindát, Gheorghe Dorel Benu volt vezérigazgatót, illetve az ügynökség egyik osztályvezetőjét.
2015. október 06., 22:352015. október 06., 22:35
Kerekest (képünkön) súlyos hivatali visszaéléssel és pénzmosásra való felbujtással, a vezérigazgatót és az osztályvezetőt szintén hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítják.
A feltételezett visszaélések az Európai Unió élelmiszersegély-programjához kapcsolódnak. A vádhatóság szerint 2012-ben az APIA vezetősége a hátrányos helyzetű személyeknek szánt búzaliszt és étolaj leszállítására egy olyan bolgár céggel kötött szerződéseket, amelyik nem felelt meg a közbeszerzési eljáráson való részvétel feltételeinek, ezzel pedig 26 millió 543 ezer euró értékű kárt okoztak az Európai Unió költségvetésének.
Noha a cég nem teljesítette a szerződés feltételeit, mivel csak a liszt 16 százalékát szállította le, étolajat pedig egyáltalán, a vezérigazgató és az osztályvezető 87 millió 221 ezer lej átutalásáról döntött a cégnek. Az ügyészek a nyomozás során együttműködtek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) képviselőivel is – közölte a DNA. Kerekes Melinda 2006 áprilisától volt a kifizetési ügynökség Hargita megyei igazgatója. 2009-ben kinevezték az APIA országos igazgatójává, később az intézmény országos aligazgatói tisztségét is betöltötte.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!