Hirdetés

Körös-part: új tervek

Nagyvárad – A Környezetvédelmi Minisztérium leállította a Sebes-Körös partjának átrendezését – jelentette be tegnap Lucia Varga környezetvédelmi szakállamtitkár Nagyváradon. A határozatot azt követően hozta a szaktárca, hogy a part védelmében utcai megmozdulásokat kezdeményező Erdélyi-szigethegység Regionális Ökológiai Szolgáltató Központ beadványban kérte a minisztérium közbenjárását a munkálatok leállítása érdekében.

2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00

Amíg a tárca által kinevezett szakbizottság a helyszínen nem vizsgálja meg a helyzetet, a munkálatokat nem folytathatják. A folyópart rendezésére szükség van, ám azt környezetkímélő módon kell végrehajtani, a biodiverzitást nem szabad károsítani, jelentette ki az államtitkár, aki szerint a folyó menti álló épületek is megrongálódhatnak, ha a partot nem erősítik meg. A partrendezést végleg leállíthatják, ha a vizsgálat a környezetvédelmi engedély megszegését igazolja, illetve bebizonyosodik a munkálatok fölöslegessége. Lucia Varga javasolta, hogy a civil szervezetek és állami hatóságok együtt dolgozzanak ki egy mindkét fél által elfogadható, újabb tervet.

A munkálatokat megrendelő és ellenőrző Körösök Vízügyi Igazgatósága – miután megkapta a minisztérium értesítését – elnapolta az ügyben tegnapra meghirdetett közvitát. Közleményben tudatta, hogy a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Igazgatóság által korábban engedélyezett partrendezési tervet nyilvánosságra hozza a honlapján. A helyzet végleges megoldása érdekében javasolták, hogy a környezetvédő nem kormányzati szervezetek szeptember végéig dolgozzák ki a partrendezésre vonatkozó elképzeléseiket. A terveket a civil szervezeteknek szeptember végéig kell eljuttatniuk a Körösök Vízügyi Igazgatóságához, azt követően pedig újabb közvitát tarthatnak, amelyen döntenek a felek által elfogadható módszerről.

Mihai Togor, a Erdélyi-szigethegység Regionális Ökológiai Szolgáltató Központ elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be: felkérték az építészek Bihar megyei szervezetét, készítsen új műszaki tervet a Körös partján végzendő munkálatokhoz. Togor feleslegesnek tartja a partrendezést. A sajtótájékoztatón Alexandru Moisi, az építészek szakmai szervezetének vezetője is a part eredeti formában való megtartása mellett érvelt. A környezetvédők arra kérték a politikai pártok vezetőit, nyilvánítsanak véleményt a partrendezés ügyében.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
Hirdetés