
Fotó: Gábos Albin
Pozitív lett kedden a Covid-19-fertőzötteket ellátó nagyváradi városi kórház egyik gyógyszerésznőjének koronavírustesztje. Utólag kiderült, ő volt a menyasszony abban a nagy port kavaró hétvégi lagziban, amelyen 356-an vettek részt, és bűnvádi eljárás is indult.
2020. október 14., 17:422020. október 14., 17:42
A Bihoreanul helyi sajtóorgánum értesülése szerint a fiatal nőt hétfőn tesztelték, kedden érkezett meg a pozitív eredmény. Az epidemiológiai vizsgált során egyetlen közvetlen kontaktot nevezett meg, újdonsült férjét.
A násznépet a Bihar és a Máramaros megyei közegészségügyi igazgatóság fogja értesíteni, hogy 14 napra karanténba kell vonulniuk, a 8. napon lehetőségük van teszteltetni magukat, és negatív eredmény esetén a 9. napon elhagyhatják otthonukat.
Amint arról korábban beszámoltunk, bűnvádi eljárás indult a vőlegény ellen azt követően, hogy a hétvégén egy nagyváradi lagziban 356-an vettek részt, ez a létszám pedig messze meghaladja a járványügyi korlátozások által megengedettet.
Egy ismeretlen elkövető szúróeszközzel rongálta meg több parkoló autó gumiabroncsait Gyulafehérváron szombatra virradóra. A rendőrség rövid időn belül azonosította és őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt.
A meteorológusok vörös riasztást adtak ki 11 megyében, amely vasárnap délelőttől hétfő délelőttig lesz érvényes.
Egy Temes megyei, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi alkoholt fogyasztott, majd be nem jegyzett traktor volánja mögé ülve négy parkoló autónak ütközött neki Temeskenéz községben.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyének a Schönberger Jenő püspök által aláírt karácsonyi pásztorlevele
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!