
Korodi Attila nyerte a szombaton rendezett előválasztást
Fotó: Korodi Attila/Facebook
Korodi Attila lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje Csíkszeredában az idei helyhatósági választáson, miután a parlamenti képviselő maga mögé utasította Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi elöljárót a szövetség szombaton rendezett előválasztásán.
2020. március 07., 23:282020. március 07., 23:28
2020. március 08., 06:542020. március 08., 06:54
A belső megmérettetést hatalmas érdeklődés övezte a hargitai megyeszékhelyen, ahol a kilenc szavazókörben 8558-an járultak urnák elé reggel 9 óra és 19 óra között. (Csíkszereda valamennyi polgára érvényes személyi igazolvány vagy ideiglenes tartózkodási engedély alapján szavazhatott, kizárólag a lakcíméhez tartozó szavazókörzetben). Az előválasztáson leadott voksok összeszámlálása még be sem fejeződött, amikor 22 óra körül
„Korodi Attila kapta a több szavazatot, a nagyobb támogatást a mai napon, gratulálok neki ezúttal is. Még a polgármester én vagyok, így aztán ahogy eddig, tisztelettel, becsülettel visszük tovább a munkát” – közölte az elöljáró. Az indulását januárban bejelentő Korodi ugyancsak Facebook-oldalán köszönte meg „a bizalmat, a jó hangulatot, a jövőben gondolkodást”. Éjfél körül a leendő polgármesterjelölt kampánycsapata tagjainak gyűrűjében elmondta, hogy a leadott voksok 74 százalékával megnyerte az előválasztást.
Ráduly Róbert leadja voksát az RMDSZ-es megmérettetésen
Fotó: Pinti Attila
Korodi másfél hónappal ezelőtt azzal indokolta indulási szándékát, hogy a székelyföldi város számos elhúzódó gonddal küzd, amelyek orvosra és orvoslásra várnak. Az előválasztási kampányban azt hangoztatta, hogy Csíkszeredának új lendületre van szüksége, az új évtizedben új megoldásokat kell adni a régi problémákra. Korodi és Ráduly között egyetlen vitára került sor a szombati megmérettetés előtt, és noha úgy tervezték, hogy még kétszer leülnek egy pengeváltásra, ezekre végül nem került sor; az előválasztás előestéjén Ráduly többek között Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő, volt csíkszeredai főkonzul társaságában vett részt „baráti beszélgetésen”.
Az előválasztás eredménye a politikai erőviszonyok alapján azt jelenti, hogy minden bizonnyal Korodi Attila nyeri majd el a polgármesteri tisztséget a júniusban esedékes önkormányzati megmérettetésen Csíkszeredában. Román jelöltnek nincs esélye a megyeszékhelyen, és fajsúlyos magyar ellenfél sem mutatkozik. Annak is kevés a valószínűsége, hogy Ráduly függetlenként indul a helyhatósági választáson, az RMDSZ-es előválasztás résztvevői ugyanis nyilatkozatot írtak alá, amelyben vállalták, hogy az eredménytől függetlenül nem indulnak sem függetlenként, sem más párt vagy szervezet színeiben a 2020-as választásokon, és nem fognak RMDSZ-ellenes tevékenységet folytatni.
Az 1996 és 2004 között ugyancsak parlamenti képviselőként tevékenykedő, 52 éves Ráduly Róbertet először 2004-ben választották meg a 37 ezer lelkes, jelentős többségében magyarok lakta város elöljárójává, és azóta háromszor sikerült újráznia. A megyeszékhely polgármestere ellen 2015-ben hivatali visszaélés és összeférhetetlenség gyanújával bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), emiatt Ráduly később lemondott tisztségéről, 2016-ban ugyanakkor indult a választáson, és újabb mandátumot szerzett. Tavaly októberben kihirdetett alapfokú ítéletében a Maros megyei törvényszék minden vádpont alól felmentette Rádulyt, akárcsak Szőke Domokos alpolgármestert.
A 42 éves Korodi Attila 2008 óta tagja a bukaresti parlament alsóházának, ahol harmadik mandátumát tapossa. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásai idején többször töltött be miniszteri tisztséget: 2007–2008 között a Tăriceanu-kormányban, 2012-ben az Ungureanu-kabinetben, valamint 2014 márciusától decemberéig a harmadjára átalakult Ponta-kormányban irányította a környezetvédelmi minisztériumot. Idén januárig az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője volt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!