Fotó: Kovács Csaba
2007. április 27., 00:002007. április 27., 00:00
Ezalatt nem is fogadnak ügyfeleket, a postai szolgálatot a Bethlen negyedi postafiók vállalta át. A központi postahivatalban hatvan alkalmazott dolgozik: a város levél-, csomag- és pénzküldeményei mellett a tranzitposta szerepét is ellátják, tehát Udvarhelyszék összes küldeménye ide érkezik, és innen indul tovább. A Kossuth utcai épületet négy magánszemély családi örökségként igényelte és kapta vissza, egyikük – neve elhallgatását kérve – elmondta, még nem döntöttek az ingatlan sorsáról.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.