2011. június 14., 08:292011. június 14., 08:29
Antal Árpád polgármester hétvégi sajtótájékoztatóján közölte, a városháza kapott egy átiratot, melyben a védelmi tárca illetékesei jelezték: felfüggesztik a tevékenységet a város területén működő lőtéren. A minisztérium továbbá azt kérte az önkormányzattól, hogy állítson össze egy bizottságot, a testület pedig kezdje el a tárgyalásokat a lőtér elköltöztetéséről. A két temető szomszédságában található lőtér elköltöztetését már évek óta követeli a közösség. Mint ismert, a hónap elején a lőtérről kilőtt golyó egy árkosi telekre tévedt, és egy férfi közelében húzott el.
Az üggyel már a katonai ügyészség is foglalkozik, érdemi döntés azonban egyelőre nem született. Az elmúlt napokban ágyúdörrenéshez hasonló robajokra lettek figyelmesek Sepsiszentgyörgy lakói, a szokatlanul zajos katonai gyakorlatozás a környező településeken is hallatszott. A helyi szakemberek szerint a lőtéren mostanában már félnehéz fegyverekkel is gyakorlatoztak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere több alkalommal is kifejtette, felháborítónak tartja, hogy a hadsereg semmibe veszi a közösség érdekeit, akaratát. Az elmúlt hónap végén az elöljáró bejelentette: amennyiben a város területén működő katonai lőteret nem költöztetik el, nemzetközi fórumokhoz fordul, és a NATO katonai szövetség figyelmét is felhívja arra, hogy az aggódó helybeliek a létesítmény felszámolását kérik.
Tavaly több mint ötezer sepsiszentgyörgyi polgár nyomatékosította aláírásával az önkormányzat követelését, hogy a katonaság adja át a városnak a 70 hektáros lőteret. Ugyanakkor a magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház is írásban jelezte, hogy szükség van a lőtér melletti köztemető bővítésére, ám ezt a tervet csak a katonai létesítmény felszámolásával lehet kivitelezni. Antal Árpád az elmúlt év végén nem írta alá a lőtér hitelesítési engedélyét, arra hivatkozva, hogy az akadályozza a város fejlesztését, mert a védelmi övezetében nem lehet építkezni, másrészt a gyakorlatozás zavarja a lakókat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!