2011. augusztus 05., 06:452011. augusztus 05., 06:45
A testület pénteken ismét ülésezik, és meg is születhet a döntés, miszerint az RMDSZ kolozsvári tanácsosainak ezután semmilyen koalíciós egyezséget nem kell betartaniuk a szavazás során. Arról, hogy Kolozs megyei szinten mi lesz a helyzet, a Daniel Buda megyei PDL-elnökkel való egyeztetés után döntenek, tette hozzá a parlamenti képviselő, aki szerint az is előfordulhat, hogy jómaga és két Kolozs megyei RMDSZ-es képviselőtársa nem szavazzák meg a kormánypárt törvénytervezeteit.
Csoma Botond, a kolozsvári RMDSZ-frakció vezetője elfogadhatatlannak tartja, hogy Sorin Apostu sem vele, sem László Attila alpolgármesterrel nem konzultált az ügyben. Főleg, hogy a Főtér kapcsán létezik egy 2002-es tanácsi határozat, miszerint minden ezzel kapcsolatos polgármesteri döntést a tanácsnak is jóvá kell hagynia. Ezt még a Funar-korszakban hozta az ellenzéki testület azzal a céllal, hogy korlátozza a polgármester hatáskörét, de ma is érvényben van.
„A Főtér szakrális tér, és nem csak a magyarok számára. Nem fogadhatjuk el, hogy egyetlen személy döntsön róla” – jelentette ki a Krónikának a frakcióvezető. Csoma többször is hangot adott azon véleményének, hogy az RMDSZ-nek fel kellene bontania a PDL-vel kötött koalíciós megállapodást. Szerinte a koalíciós partnerségnek paritásos alapon kellene működnie, ehelyett azonban míg az RMDSZ megszavazza a PDL határozattervezeteit, a polgármester sorozatosan semmibe veszi a szövetség akaratát. Sorin Apostu piaclétesítési tervét Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke is elítéli, szerinte ez sem funkcionálisan, sem esztétikailag nem állja meg a helyét. Másfél évszázaddal ezelőtt Kolozsvár komoly koncepció alapján véghezvitt városfejlesztésen esett át, emlékeztetett Gergely, aki szerint az, hogy a Főtéren újra piac lesz, 150 éves visszalépést jelent. Azonban úgy vélte, a körülmények és az idő bebizonyítja majd, hogy a polgármester „kósza ötlete” működésképtelen.
Mint arról beszámoltunk, az elöljáró szombatonként 7 és 15 óra között működtetne zöldség- és gyümölcspiacot az őstermelőknek a főtéri parkolóban. A tervet Kovács Sándor, a Szent Mihály-plébánia főesperese „csúfolódásnak” nevezte, szerinte ez nemcsak a templomi eseményeket zavarná, hanem az egész környéket elcsúfítaná.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!