Hirdetés

Kolozsvári telekvita: Péter Tünde azt állítja, nem fenyegetőzött

Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes cáfolja, hogy telefonon fenyegette volna meg a kolozsvári Kétágú református templom mögötti telek építkezésének leállítását követelőket. „Kikérem magamnak, nem stílusom a fenyegetőzés, nagyon kemény szavak ezek!” – nyilatkozta lapunknak Péter Tünde.

Kiss Előd-Gergely

2011. augusztus 01., 03:102011. augusztus 01., 03:10

Mint ismeretes, a Krónika pénteki számában megjelent, Tőkés Lászlóval készített interjúban az Európai Parlament alelnöke úgy fogalmazott: „Péter Tünde tanárnő telefonon fenyegeti mindazokat, akik meg akarják akadályozni örökségünk elprédálását, mondván, hogy Bukarestből »elzáratja a pénzcsapokat«, ha nem hagyják annyiban. Gyalázat. Ezt mi aztán végképp nem hagyhatjuk annyiban.”

Péter Tünde ugyanakkor lapunknak úgy nyilatkozott: szó nincs arról, hogy bárkit megfenyegetett volna, mint mondta, valóban felvette a kapcsolatot az építkezés ellenzőivel, azonban csak annyi történt, hogy egy kávéra hívta őket, hogy beszéljék meg együtt a problémát. Ugyanakkor cáfolja azokat az információkat, amelyek szerint a Kétágú templom mögötti telek nyolcvan százalékát beépítenék.

A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, a kivitelező vállalattól származó adatok szerint a 4830 négyzetméternyi telekből csak 2200 négyzetmétert építenek be, ebből 1760 négyzetméter a sportkomplexum, a tanfelügyelőség irodái ötszáz négyzetméteren épülnek. A terv szerint a terület kevesebb mint felét építik be, a többi zöldövezet marad. Péter Tünde hozzáfűzte, az épülő sportkomplexumban úszómedence is lesz, elsősorban a központi magyar iskolákra gondolt, amikor az építkezés ügye mellé állt.

Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi regionális elnöke ugyanakkor korábban úgy nyilatkozott: a templom mögötti terület zöldövezetnek számít, amelyeknek legfeljebb tíz százalékát lehet beépíteni.

Csütörtökön a Facebook közösségi portálon zajló beszélgetésben Gergely Balázs jelentette ki először, hogy Péter Tünde „telefonon zaklatja, kérleli és fenyegeti” azokat, akik az építkezés leállítása érdekében próbálnak tenni valamit. Gergely Balázs úgy értesült, a főtanfelügyelő-helyettes Gergely Erzsébetet, az EMNT-s politikus édesanyját is megfenyegette.
 

ÚMSZ-replika: „indíttatékunk az igazság feltárása”
Visszautasítja az Új Magyar Szó főszerkesztője Tőkés Lászlónak a Krónikában róla, valamint a Jurnalul Naţionallal közösen végzett sajtóankétról megjelent „minősítgetéseit”. Emlékezetes, az EMNT elnöke lapunk július 29-i számában az EMNP támogató aláírásainak hitelességét megkérdőjelező újságcikkeket nemtelen sajtóhadjáratnak nevezte, amely a volt püspök szerint a Néppárt bejegyzésének megakadályozását célozhatja. „Tőkés László az ominózus interjúban nagyvonalúan kikerüli az okirat-hamisítással kapcsolatos konkrétumokat, és személyeskedő hangnemben a két lap és a két újságíró indíttatékait firtatja. Ezzel kapcsolatban leszögezzük, hogy lapunk indíttatéka az igazság felfedése és közlése, az aláírások meghamisításával kapcsolatban pedig megalapozott gyanú merült fel, amely a sajtóankét során be is igazolódott” – szerepel Salamon Márton László szerkesztőségünkhöz elküldött replikájában, amelyben az ÚMSZ főszerkesztője az 1989-es temesvári forradalom fő értékeinek, elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságának fontosságára emlékezteti Tőkést.



 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés