2011. január 20., 09:272011. január 20., 09:27
„Elegünk van a Mátyás-szobor leleplezése körüli huzavonából!” – írják a kezdeményezők a Facebook közösségi portálon terjedő felhívásukban, melyben arra szólítanak fel mindenkit, hogy ma 16.50 órakor jelenjen meg a Főtéren.
Felkérik a csatlakozókat, hogy vigyenek magukkal egy darab fehér vásznat vagy egy papírlapot, és 16.58-kor forduljanak arccal a szobor felé, és két kezükben tartva nyújtsák előre a vásznat úgy, hogy az eltakarja számukra a szobrot, és tartsák így két percig.
17 órakor, a harang kondulásakor a jelenlévők egy percig tapsolnak majd, és utána lefényképezik a frissen „felavatott” műalkotást. Mint ismeretes, a Mátyás-szoborcsoport felavatásának időpontjáról még nem született döntés, a román művelődési tárca január 22-ét, a Magyar Kultúra Napját javasolta, a magyarországi kormány azonban nem fogadta el azt.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.