2011. május 19., 06:412011. május 19., 06:41
Kifejtette, szerinte csak a nemzeti minimum mentén létrehozott megegyezés tudná mozgósítani az eddig otthon maradt választókat, hiszen 2008-ban csupán mintegy 400 ezren szavaztak az RMDSZ parlamenti jelöltjeire, de kétszer ennyi romániai magyar járulhatna az urnákhoz. Nagy elmondta, ha a nyár elején létrejönne a jobboldali nemzeti koalíció az MPP és a bejegyzésre váró Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között, tárgyalásra lehetne késztetni az RMDSZ-t. A háromszéki politikus úgy véli, az RMDSZ vezetőségében egyelőre nem mutatkozik hajlandóság a megegyezésre, bár az erdélyi magyarok többsége ezt szeretné. Hozzátette: az RMDSZ politikai apparátusára szükség lenne, de ha vezetői nem nyitottak az együttműködésre, veszélybe sodorják az erdélyi magyar parlamenti képviseletet.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke hangsúlyozta, félre kell tenni a sérelmeket, mert a romániai magyarság nem bír ki négy évet érdekképviselet nélkül. Ahogy az RMDSZ-féle képviseletet sem viselné el, hiszen az már most politikai alkuvá silányította az alapvető kisebbségi jogokat, tette hozzá az elnök a földrajz és történelem magyar nyelvű oktatása körüli problémákra utalva.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!