2007. november 26., 00:002007. november 26., 00:00
Sütõ Tibor, a Megyei Választási Bizottság (BEJ) RMDSZ-es tagja azonban megóvta a listát. Azzal érvelt, hogy az MPE honlapján Tõkést népszerûsítõ anyagok vannak, így a szervezet nem tekinthetõ függetlennek. Ennek hatására a bizottság szombat este a megfigyelõk visszautasításáról határozott. „Fél 9-kor ismertették velünk a döntést. Sütõ is szavazott, holott õ nyújtotta be az óvást” – mondta Szilágyi Zsolt. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezetõ elnöke a Mediafaxnak azt nyilatkozta, hogy az MPE Tõkés melletti kiállását nem lehet megkérdõjelezni.
Az MPE este 9 órakor megóvta a megfigyelõk visszautasításáról szóló döntést, de erre vasárnap estig nem kaptak választ, mondta Szilágyi. „Mivel óvtunk, fel kellett volna függeszteni a döntés alkalmazását. Sütõ Tibor azonban szombaton éjjel száznál több SMS-t küldött ki a körzeti elnökökhöz, melyben felszólította õket, hogy ne engedjék be az MPE megfigyelõit. Hivatalos értesítést nem kaptak kézhez, az elnökök Sütõ SMS-ére hivatkozva utasították el 115 megfigyelõnket” – közölte Szilágyi. Mint mondta, csupán tíz megfigyelõjüknek sikerült bejutnia a választási körzetekbe Biharban.
Az RMDSZ szombaton Szatmár megyében is óvást nyújtott be a megyei választási irodához az MPE megfigyelõinek ügyében, amelynek az helyt adott. „A 373-as törvény 75-ös cikkelye, amely a megfigyelõk akkreditálásáról szól, kimondja, hogy csak olyan civil szervezetek képviselõinek van joguk felügyelni a választások menetét, amelyeknek fõ célkitûzései között szerepel az emberi jogok védelme. Ezeknek az egyesületeknek a választások tisztasága fölött kell õrködniük” – indokolta lépésüket Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke. „Szerintünk az MPE nem tartozik ezek közé, ugyanis nyíltan kampányolt Tõkés László független jelölt mellett” – tette hozzá.
A választók többsége nem tudott a Tõkés-tábor megfigyelõinek kizárásáról. Egyesek csalási szándékot gyanítottak, mások úgy vélték, ez nem befolyásolja a választások eredményét. „Nem hiszem, hogy a Tõkés-pártiak kitiltása lehetõséget adna az RMDSZ-nek a mismásolásra. A szavazóhelyiségekben tíznél több pártnak vannak képviselõi, akik szerintem nem engednék, hogy megmásítsák az eredményeket” – nyilatkozta lapunknak egy szavazó. Nem volt azonban mindenki ennyire bizakodó, és az RMDSZ lépését szinte senki sem díjazta. „Valószínûleg csalni akarnak” – mondta egy fiatalember. – Tõkést a romániai pártok közös ellenségüknek tekintik, mivel szókimondó, és olyan magyarországi politikai erõkkel mûködik együtt, amelyek nemzetben gondolkodnak” – tette hozzá.
Pap Melinda, Babos Krisztina
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.