2012. január 03., 13:502012. január 03., 13:50
Saját gyermekét megfojtotta, anyósát és apósát pedig baltával megölte, majd önmagával is végzett egy férfi Temesságon. A Temesvártól tíz kilométerre fekvő községben hétfőre virradóra következett be a családi tragédia, amelynek indítékait még mindig nem ismeri pontosan a rendőrség.
A tettes, Ion Ciucia a mészárlást követően, még öngyilkossága előtt családi házuk kapujára ragasztott egy cédulát, amelyre azt írta: „Gyilkosságokat követtem el, ne lépjen a házba, hívja a 112-t!” Mădălina Mezdrea, a Temes megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a szerencsétlenséget a férfi testvére fedezte fel hétfőn reggel, a hátrahagyott levelet egy szomszéd vette észre.
Hozzátartozói beszámolói szerint Ion Ciucia korábban már többször fenyegetőzött azzal, hogy önkezével vet véget életének. A rendőrség közölte: az ágyban fekvő, hatvan év körüli házaspáron számos külsérelmi nyomot találtak, és a tetőtérben megtalálták azt a baltát is, amellyel az elkövető megölte őket. A hétéves kisfiún azonban, aki egy másik szobában feküdt, nem látszottak erőszakra utaló jelek, emiatt sokan úgy vélekedtek, hogy a férfi esetleg gyermeke rejtélyes halálát torolta meg felesége szülein. A tegnapra elvégzett boncolás nyomán kiderült, hogy az autizmusban szenvedő gyermeket apja megfojtotta
Venus Oprea, a 2500 lelkes Temesság polgármestere a történtekről úgy nyilatkozott, az Olaszországban dolgozó feleség azzal fenyegette férjét, hogy januárban, amikor visszatér külföldről, áruba bocsátja a házat, ahol mostanáig az egész család élt.
Lucian Ciucia, a tettes fivére a nyomozóknak elmondta: vasárnap még a testvérével vacsorázott, beszélgettek, nyugodtnak tűnt, és nem adta jelét annak, hogy mire készül. Beszámolója szerint a férfi 12 éve élt együtt a párjával, hoszszabb ideig együtt dolgoztak Olaszországban, az ott keresett pénzből építették szülőfalujukban a házat, amelyben a nő szüleivel együtt laktak. Nemrég hazatértek Temes megyébe, ám a nő tavaly újra Olaszországban vállalt munkát, és állítólag új kapcsolatot létesített.
Sajtóinformációk szerint nemrég az asszony közölte a férfival, hogy hamarosan visszatér Romániába, és eladja a házat, amely csak az ő nevén szerepel. A rendőrség feltételezései szerint Ion Ciucia valószínűleg féltékenységből döntött úgy, hogy a hármas gyilkossággal „megbosszulja” felesége elfordulását. Különben a tettes felesége nem édes gyermeke, hanem fogadott lánya volt a meggyilkolt idős házaspárnak.
| Őrizetbe vett a rendőrség tegnap a Beszterce-Naszód megyei Óradnán egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolt egy kiskorút. A tizenegy éves fiú ütésnyomoktól kéklő holttestét január elsején fedezték fel a helyi vasútállomás közelében. Alexandru Năşcan, Óradna polgármestere tegnap úgy nyilatkozott, a rendezetlen családból származó gyanúsítottról megállapítást nyert, hogy homoszexuális, a kiskorú áldozattal már korábban viszonya volt, tette indítéka azonban egyelőre ismeretlen. Különben az áldozat ugyancsak rendezetlen családból származik, négy testvérével együtt anyja nevelte, apját tíz évvel ezelőtt gyilkosság miatt bebörtönözték. |
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.