
Asztalos Csaba: a helyi intézkedésektől függ a hivatalból indítandó eljárás kezdeményezése
Fotó: Radu Tuta
Egyelőre kivár az Országos Diszkriminációellenes Tanács a közelmúlt két, a sajtó által feltárt magyarellenes megnyilvánulása kapcsán, ugyanis eddig – az ígéretek ellenére – sem a Fany buszsofőrje, sem pedig a szatmári orvos ügyében nem érkezett hozzájuk feljelentés. Asztalos Csaba a Krónikának elmondta, figyelik, mit lépnek helyi szinten, utána jöhet szóba a hivatalból indított eljárás.
2021. július 22., 16:142021. július 22., 16:14
2021. július 22., 16:152021. július 22., 16:15
Nem érkezett feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) sem a kolozsvári székhelyű Fany közlekedési társaság, sem a szatmárnémeti orvos magyarellenes felhangú ügyében – mondta el a Krónika megkeresésére Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. Kifejtette, egyelőre mind a két esetben kivárnak, figyelemmel követik, hogy helyi szinten milyen intézkedéseket foganatosítanak, lesz-e eredménye a magáncég, illetve a szatmárnémeti kórház belső vizsgálatának. Ha ez nem történik meg, fontolóra veszik, hogy hivatalból indítsanak eljárást.
Amint azt a Krónika feltárta,
A vállalat diszpécsere jogosnak minősítette a sofőr magaviseletét. Utólag Vlad Sabo igazgató írásos választ juttatott el a szerkesztőségünkhöz, amelyben a cég nevében bocsánatot kért, és azt ígérte: a sofőr és a diszpécser magatartása kapcsán fegyelmi intézkedéseket foganatosítanak a munkaköri leírásuk alapján. Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke arról beszélt, a történtek miatt feljelentést fog tenni az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), ám ezek szerint ez eddig – két hét eltelte után – nem történt meg.

Nem idegengyűlölet lapult alkalmazottai megnyilvánulásai mögött a FANY személyszállító társaság szerint, amely ezzel együtt fegyelmi kivizsgálást indít dolgozói ellen, miután a Krónika megírta, hogy egyik sofőrjük kikelt magyarul beszélő utasai ellen. A lapunk által feltárt incidens nyomán hivatalos eljárás is várható a d
A másik felháborító esetet a Szatmári Friss Újságnak jelezte egy idős helyi magyar páciens, akitől „az asztalt verve” követelte dr. Gabriela Niculescu orvosnő, hogy románul mondja el panaszait. Adrian Marc, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere a lap megkeresése nyomán jelezte, az etikai és fegyelmi bizottság hivatalból eljárást indít a főorvosnő ellen.

Romániában élünk, románul mondja el panaszát! – követelte idős magyar páciensétől a szatmárnémeti járóbeteg-ellátó egyik orvosa.
Egyik esetben sem érkezett feljelentés a Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) – mondta megkeresésünkre Asztalos Csaba, a testület elnöke, aki a sajtóból értesült a történtekről. Hozzátette, a kolozsvári ügy a román sajtóban is teret kapott. Azt látták, hogy mind a két ügyben a vállalat, illetve a kórház menedzsere kivizsgálás, fegyelmi eljárás, intézkedések foganatosítását ígérte, ezért egyelőre kivárnak, hogy ezek megtörténnek-e.
– szögezte le Asztalos Csaba.
Kérdésünkre kifejtette, a hátrányos megkülönböztetést megelőző törvény nem tesz különbséget magánszemélyek, jogi személyek, magáncégek vagy közintézmények között, egyformán érvényes minden kategóriára, ebből a szempontból nincs joghézag. Elsősorban az elkövető magánszemély – a sofőr, illetve az orvos – felel a diszkrimináció miatt, a vállalat és az intézmény akkor vonható felelősségre, ha nem hozott semmilyen intézkedést a hátrányos megkülönböztetés megelőzésére, vagy utólag nem vonta felelősségre az elkövetőt. Már volt olyan ügyük, hogy kórház esetében elemezték, meghozták-e a kellő intézkedéseket, biztosítva a törvény által előírt anyanyelvhasználatot – idézte fel Asztalos Csaba.
A magáncégeknek, a szolgáltatóknak, tehát a személyszállítóknak is kötelességük megelőzni a hátrányos megkülönböztetést, fel kell erre készíteniük az alkalmazottakat – közölte Asztalos Csaba.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálathoz sem érkezett megkeresés, hogy eljárjanak az említett két ügyben. Benkő Erika, a szolgálat vezetője lapunknak elmondta,
A szatmárnémeti hátrányos megkülönböztetésről is a sajtóból értesültek, és mivel egészségügyi intézményről, orvos-beteg kapcsolatról van szó, feljelentést tesznek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az anyag összeállítása folyamatban van.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!