Hirdetés

Kiterjesztik az egészségügyi kedvezményezettek körét

Nyolc év után sikerült majdnem minden, egészségügyben dolgozóra kiterjeszteni azokat a kedvezményeket, amelyek eddig csak a kórházi alkalmazottakra voltak érvényesek – jelentette be Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke.

Bíró Blanka

2016. február 08., 19:302016. február 08., 19:30

 

A szakszervezeti bizalmi most sem elégedett, hiszen, mint mondta, a közegészségügyi igazgatóságok köztisztviselői kimaradtak a sorból. Ezért a napokban újabb beadványt küld az egészségügyi minisztériumnak, javasolva, hogy a jogokat terjesszék ki mindenkire, aki az ágazatban dolgozik. Azt is kéri, hogy például a kórházak fizetős, szállodai rendszerben működő kórtermeit az egészségügyben dolgozók ingyen vagy féláron vehessék igénybe.

Neagovici elmondta, hogy hosszas tárgyalások után a minisztérium és az országos egészségbiztosítási pénztár január végén megjelent közös rendeletében módosította a 2007-es jogszabályt, amely az egészségügyi dolgozók kedvezményeit írja elő. Eszerint az alkalmazottaknak megtérítik a kedvezményes receptek után fizetett önrészt, a különböző vizsgálatok, kezelések önrészét, vagy éppen a kórházakban befizetendő 5-10 lejes vizitdíjat.

Ezeket a kiadásokat most már az állami költségvetésből finanszírozott egységek dolgozói számára is megtéríti a munkáltató, így a mentőállomáson, a transzfúzióközpontokban vagy a közegészségügyi igazgatóságoknál dolgozó egészségügyi személyzet  is jogosult a kedvezményekre.

Vasile Neagovici szerint ugyanis rengeteg pluszkiadás összegyűlhet. Mint magyarázta, az ezeket tartalmazó számlákat az alkalmazottak leadják a munkáltatónak, amely továbbítja az egészségbiztosítási pénztárnak, és ez negyedévente megtéríti az összegeket, magyarázta a szakszervezeti bizalmi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés