2011. június 17., 08:032011. június 17., 08:03
A bliccelők nem vásárolnak jegyet, vagy csak akkor érvényesítik, ha meglátják az ellenőrt. Július elsejétől bevezetik az első ajtós felszállást és a hátsó ajtós leszállást, ezzel elkerülik a torlódást, és a jegyet felszálláskor fel kell mutatni a buszsofőrnek. Tittesz Zoltán elmondta, minden buszra műholdas nyomkövető-rendszert szerelnek, így ellenőrzik, hogy a buszvezetők betartják-e a menetrendet és az útvonalat. A költséghatékonyság jegyében új típusú, biztonsági elemeket tartalmazó jegyeket nyomtatnak, mert a jelenleg érvényben levőket gyakran hamisították. Az igazgató szerint a város lakosságának egyharmada veszi igénybe a szolgáltatásaikat.
A vállalat tavalyi bevétele 1,2 millió lej volt, évi 1,1 millió lejjel támogatja fenntartását az önkormányzat. Tittesz Zoltán elmondta, idén három jó állapotban levő használt buszt vásárolnak, így 15 korszerű buszt működtetnek majd, és kivonhatják forgalomból a 20–30 éves, sokat fogyasztó járműveiket. Az újabb buszokra már a kerekes széken ülők is fel tudnak hajtani. Újdonság továbbá, hogy ezentúl sms-ben is lehet buszjegyet és parkolójegyet vásárolni.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!