Hirdetés

Kiskorú diáklány jelentette fel tanárát szexuális kapcsolat miatt Sepsiszentgyörgyön – két áldozat van

[FRISSÍTETT] Feljelentette a rendőrségen tanárát egy 14 éves sepsiszentgyörgyi iskolás lány, aki azt állítja, hogy a férfi két évvel korábban nemi kapcsolatot létesített vele. Közben kiderült, a bűnvádi feljelentésben két kiskorú lány szerepel áldozatként.

Hírösszefoglaló

2011. november 16., 11:382011. november 16., 11:38

Felfüggesztették állásából a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium egyik tanárát, miután egy diáklány feljelentést tett ellene a rendőrségen.

Dumitru Ungureanu, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője csak annyit mondott: egy kiskorú lány azt állította a kedden tett feljelentésben, hogy egy férfi nemi kapcsolatot létesített vele.

Rendőrségi források szerint a diáklány 14 éves, a nemi aktus két évvel korábban történt, a feljelentett férfi pedig a Plugor Sándor iskola egyik tanára.

Silviu Stoenescu, a megyei rendőrség parancsnokhelyettese később elmondta: a tanárt szerdán kihallgatják, a lányt pedig megvizsgálja a törvényszéki orvosszakértő. A főfelügyelő azt is elmondta, a diáklány nyilatkozataiból kiderült, hogy a szexuális aktusra nem az iskolában került sor.

Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő a Mediafax hírügynökségnek megerősítette, hogy egy tanárról van szó, akit fel is függesztettek állásából.

Keresztély szerint az iskolás lány szülei panaszt tettek az iskola igazgatóságán, amely értesítette a megyei tanfelügyelőséget arról, hogy a tanár szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal.

A főtanfelügyelő azt is elmondta: a szülők által tett panaszban az is szerepel, hogy „ugyanaz a dolog nemrég megtörtént egy másik, 11. osztályos lánnyal is”.

Andraş Cosmin Gheorghe, a Sepsiszentgyörgyi Bíróság Ügyészségének szóvivője szerint bűnvádi feljelentést iktattak „egy személy ellen kiskorúval létesített nemi kapcsolat miatt”, az esetnek pedig két áldozata van.

Nem hivatalos források szerint a lány szülei annak naplójából értesültek az esetről. Szintén nem hivatalos források szerint a diáklány által megvádolt zenetanár a 41 éves T. G.

Az utóbbi hetekben ez a második olyan eset, amely tanár és diák közötti szexuális kapcsolat gyanújáról szól. A bukaresti Jean Monnet Gimnázium egyik 17 éves diáklánya november 3-án tett feljelentést a rendőrségen, és nemi erőszak elkövetésével vádolta az iskola 26 éves sporttanárát. A lány azt állította, hogy a tanár egy predeali kirándulás során megerőszakolta őt. A tanárt kihallgatta a rendőrség, őrizetbe vették, majd szabadlábra helyezték. Ellene vizsgálat folyik kiskorúval létesített nemi kapcsolat miatt.

 

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés