Kisebbségi lét és nyomásgyakorlás között

– Mennyiben tartja személyes sikerének a tanács hatékonyságának növelését?
– Csapatmunkáról és személyes hozzáállásról egyaránt beszélhetünk, de a hatékonyság növekedése annak is köszönhető, hogy sikerült javítani a tanács kommunikációján. A csapat pedig, amelyet úgy vélem, egy kicsit én is megváltoztattam, komolyabban hozzáállt a munkához.
– Leginkább az etnikai alapú diszkrimináció ellen lépett fel a testület, köztük számos magyarellenes ügyben. Befolyásolta-e a döntéseket az ön etnikai hovatartozása?
– Valamilyen mértékben mindenképpen. Szerintem egy kisebbségi másképp közelít egy esethez, mint egy többségi, főleg ha saját bőrén is tapasztalt már valamilyen diszkriminációt. Viszont mindig azt tartottam elsődlegesnek, hogy orvosolni tudjunk valamennyi panaszt, függetlenül attól, hogy milyen jellegű ügyről van szó. Közben a román sajtó azzal vádolt, hogy Románia európai integrációjának próbálok keresztbe tenni, az erdélyi magyar sajtó pedig Júdásnak nevezett, amikor magyarokat marasztaltunk el.
– Vádolták-e már részrehajlással? Külön erőfeszítésekre van-e szükség, hogy elkerülje a gyanúsítgatásokat?
– Ért már vádaskodás, de soha nem a testület tagjai részéről. A kívülállók szemében megítélésem azonban teljesen más. Az emberek hajlamosak a gyanakvásra, amikor egy ilyen jellegű intézményt magyar ember vezet. De ez benne van a pakliban, talán éppen ezért nagy kihívás ez számomra.
– Az ön neve a tavaly áprilisi Steaua–Rapid futballmeccsen elhangzott rasszista jelszavak ügyében indított vizsgálat kapcsán került be a köztudatba. Fordulópontnak számít ez az ön vagy a tanács életében?
– Bizonyos mértékben, mivel ez volt az első alkalom, amikor a sajtó durván támadott. Közben névtelen telefonálók „tessékeltek ki” az országból.
– Szurkolók telefonáltak?
– Máig nem tudtuk megállapítani. De valóban ez az eset futtatta fel a nyilvánosság előtt a tanácsot. Az eset azért is fontos volt, mert a nemzetközi sajtó is átvette a hírt, az Európa Tanácstól, Strasbourgból, Brüsszelből egyaránt gratuláltak, és kitartásra biztattak.
– Mennyiben más közszereplők ügyében dönteni, mint közembert megbírságolni?
– Eljárásbeli különbség nincs, a sajtónyilvánossága miatt azonban általában gyorsabban próbálunk döntést hozni a közszereplők ügyeiben.
– Szembesült-e már nyomásgyakorlással? Próbálták-e már befolyásolni a döntéshozatalban?
– Közvetlenül soha, közvetett módon viszont voltak esetek, amikor érezhető volt egyfajta nyomásgyakorlási próbálkozás. Ám, ha valaki megpróbálna ténylegesen is nyomást gyakorolni rám, rögtön lemondanék.
– Ezek a próbálkozások a döntéshozatalt próbálták sürgetni, vagy a döntést akarták befolyásolni?
– Például amikor Adrian Severin letatározta Traian Bãsescu államfőt, már nemcsak az eljárás felgyorsítását, hanem a döntést is sugallták a sajtósok. Hiszen az ügy arról szólt, hogy hol a határ a szólásszabadság és a diszkrimináció között. Próbáltak hatni ránk egyébként a református teológusok kapcsán felmerült nő és férfi esélyegyenlőségi ügyben.
– A tanács melyik döntésére a legbüszkébb?
– Talán a csángók magyar nyelvű lelki gondozásának kérdésében hozott döntésre. Jó munkát végeztünk, a tanács valamennyi tagja megértette az ügy fontosságát.
– És mi az, amire nem emlékszik szívesen?
– A legnagyobb kudarc talán az volt, amikor a munkaügyi minisztérium három hónapon keresztül ült a diszkriminációellenes jogszabálytervezetünkön. Azt sem volt könnyű megélni, amikor azt kellett hallanom: hogyan vezetheti magyar ember ezt az intézményt. Kudarcnak számít az is, amikor a magyar közösség nem érti meg, hogy magyar ember sem sértheti meg mások méltóságát. A kudarcok közé sorolom azt is, hogy nem sikerült kiharcolnom, hogy az állam több pénzt fordítson az esélyegyenlőségre.
– Mit szeretne leginkább elérni 2006-ban?
– A diszkriminációellenes törvénytervezet elfogadtatását, illetve szeretném, ha a tanács mielőbb a parlament hatáskörébe tartozna. Szeretném ugyanakkor hatékonyabbá tenni az ügyek kezelését, és nagyobb költségvetést kiharcolni az intézménynek.