Hirdetés

Kisebbségi törvény már 2021-ben? – Hegedüs Csilla optimista a kormányprogram magyar vonatkozású kitételeit illetően

Hegedüs Csilla szerint a kormányprogramban hangsúlyosan je len vannak a kisebbségek jogait bővítő intézkedések is •  Fotó: RMDSZ

Hegedüs Csilla szerint a kormányprogramban hangsúlyosan je len vannak a kisebbségek jogait bővítő intézkedések is

Fotó: RMDSZ

A következő év feladatának nevezte a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadását Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője. A Krónika által megszólaltatott elemző pesszimizmusát nem osztó politikus szerint az RMDSZ kormányzati pozíciója jó lehetőséget teremt a Magyarország és immár Románia által is szorgalmazott Budapest–Kolozsvár–Bukarest-gyorsvasút megvalósítására.

Pataky István

2020. december 30., 08:462020. december 30., 08:46

Kormányzati pozícióból is küzdünk azért, amit már több mint egy hónapja hangsúlyozunk: meg kell nyitni az óvodákat és az iskolákat – jelentette ki lapunknak Hegedüs Csilla, akit a kormányzati pozícióba került RMDSZ legsürgetőbb terveiről kérdeztünk. A szövetség szóvivője szerint leginkább az elemi osztályosoknak, a nyolcadikosoknak és a tizenkettedikeseknek fontos, hogy fizikailag is jelen legyenek az iskolában.

Csökkenteni akarják az anyanyelvhasználati küszöböt

A kormánykoalíciót alkotó pártok egyfajta bakancslistáját idéző terjedelmes kormányprogram 2021-es prioritásaival kapcsolatban az ügyvezető alelnök kiemelte: a tárgyalások során az RMDSZ egészségügyi és gazdaságélénkítő programjának fontos részei kerültek be a dokumentumba a munkahelyek védelmének érdekében. „Az elkövetkező hat hónapban fennmaradnak a munkahely­védő, új munkahelyeket létrehozó, vállalkozásokat segítő programok” – tájékoztatott a szövetség politikusa. Nyomatékosította, hogy

Hirdetés

a kormányprogramban hangsúlyosan je­len vannak a nemzeti kisebbségek jogait bővítő intézkedések is.

„Csökkentenünk kell az anyanyelvhasználati küszöböt, az oktatásban el kell érnünk, hogy a kisebbségi osztályok finanszírozása növekedjen, az alkotmány értelmében pedig lennie kell egy, a nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénynek. Ennek elfogadása a következő év feladata” – mondta Hegedüs Csilla, aki nem ért egyet Pászkán Zsolt, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője lapunknak kifejtett véleményével, miszerint kevés konkrétumot tartalmaz a kormányprogram.

Az RMDSZ kulturális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kultúrát érintő programrész nemcsak az intézmények finanszírozását tartalmazza, hanem olyan intézmények felújítását is, amelyek kormányzati alárendeltségben működnek. „Ilyen például a Kolozsvári Magyar Opera, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vagy a marosvásárhelyi nemzeti színház. A világörökségi listára fel akarjuk terjeszteni a torockói épített örökséget, a székelykapukat, a csíksomlyói búcsút. Reményeink szerint ezeket a projekteket is elindítjuk a következő évben” – fogalmazott Hegedüs Csilla. Hozzátette:

a kormányprogramban szó szerint szerepel az egyházi, önkormányzati tulajdonban lévő műemlékek felújításának támogatása, és a magántulajdonban levő műemlékek felújításának társtámogatása.

A dokumentumnak része továbbá a közszolgálati rádió és televízió kisebbségi műsorai számára nyújtott támogatás növelése, a szolgáltatások kiterjesztése olyan területekre is, ahol ezen műsorok nem elérhetőek, azaz a területi lefedettség növelése.

Lehetővé válhat a gyorsvasút megépítése?

A programban szerepel a Budapestet Kolozsvárral, illetve Bukaresttel összekötő gyorsvasút megépítése. Van erre valós román szándék? – kérdeztük Hegedüs Csillától. A szövetség szóvivője egyértelmű igennel válaszolt. „Ez a projekt mindkét országnak hasznára válna. A beruházás ötlete nem az elmúlt hetekben született, viszont az RMDSZ kormányzati pozíciója lehetőséget teremt annak megvalósulására” – hangoztatta a politikus.

Azt is megkérdeztük a szövetség szóvivőjétől, miért jó az erdélyi magyar közösség számára, hogy a fejlesztési, a környezetvédelmi, valamint a sport és ifjúsági minisztériumot az RMDSZ által jelölt tárcavezetők irányítják.

Idézet
A közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős minisztérium Románia egyik legerősebb minisztériuma. Hangsúlyosan tudja támogatni a helyi és regionális fejlesztési projekteket, amelyek által nemcsak jobb körülmények között élhetünk, hanem újabb munkahelyek jönnek létre. Ezáltal közvetett módon tudjuk segíteni a magyar közösségünket, településeinket.

Cseke Attila célja a közigazgatás decentralizációja, a helyi közösségek fejlesztése mellett például az új bölcsődék építése azért, hogy a fiatal párok családot alapíthassanak, és a fiatal anyák visszatérhessenek dolgozni gyermekvállalás után” – mondta Hegedüs Csilla.

Szerinte a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztérium azért fontos, mert Romániának fenntartható állammá kell válnia. „A fenntarthatóság azt jelenti, hogy kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné az eljövendő generációk erőforrásait. Tánczos Barna kiemelt célja az illegális fakitermelés elleni küzdelem fokozása, az erdőtulajdonosok kárpótlása a természeti katasztrófák által okozott veszteségek esetében, vízgyűjtő medencék létrehozása az árvízvédelem és öntözőberendezések vízzel való ellátása céljából, és a medvekérdés európai normák szerinti megoldása” – tájékoztatott az szóvivő.

Ami az ifjúsági és sportminisztériumot illeti, az RMDSZ politikusa úgy véli, kiemelten fontos egy hosszú távú, reális igényekre épülő ifjúsági stratégia létrehozása, az ifjúságot érintő programokra szánt finanszírozási lehetőségek növelése, egy támogatási rendszer kidolgozása a fiatal családosoknak, anyáknak, az ifjú vállalkozóknak. „Novák Eduárd célja egy egészséges társadalom létrehozása, ahol a sportnak kiemelt szerep jut nemcsak a mindennapi életünkben, hanem végre megfelelő támogatást kapnak kiváló tehetségeink ahhoz, hogy nemzetközi szinten újra az élbolyba kerüljön az ország, és büszkék lehessünk sportolóink sikereire” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
2026. szeptember 19., szombat

„Zaj, szemét, bűnözés”. Tiltakoznak Kolozsváron a pataréti családok városba költöztetése ellen

A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.

„Zaj, szemét, bűnözés”. Tiltakoznak Kolozsváron a pataréti családok városba költöztetése ellen
Hirdetés
Hirdetés