Harmadával csökkent az elmúlt télen a gázártámogatást igénylők száma Sepsiszentgyörgyön – derül ki az összesítésből. Tankó Vilmos, az önkormányzat szociális igazgatóságának vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, a létszámvisszaesés egyik magyarázata, hogy ugyan nem látványosan, de valamennyit emelkedett a nyugdíjak értéke, viszont a fűtéstámogatás odaítélésekor figyelembe vett 615 lejes határérték évek óta nem módosult.
2015. április 27., 17:142015. április 27., 17:14
A jogosultak 60 százaléka nyugdíjas, ők az alacsony jövedelmük miatt is kapják a támogatást, de a tapasztalat szerint oda is figyelnek a jogaikra, járandóságaikra.
„A határérték éve óta egy főre számolva havi 615 lej, sok nyugdíjasnak ha 30-40 lejjel megnövekedett a juttatása, néhány lejjel átlépte ezt a plafont, és már nem jogosult a támogatásra, így sokan lemorzsolódtak” – magyarázta az igazgató, aki egyúttal arra is kitért, hogy a november 1. és március 31. között folyósított fűtéstámogatás esetében a fával és az elektromos energiával melegítők száma az elmúlt télhez képest nem változott, viszont a földgázzal fűtő segélyre jogosultak száma mintegy ezerrel csökkent. A télen összesen valamivel több, mint 2100 kérést iktattak, míg egy évvel korábban harmadával többet.
Kérdésünkre, hogy miért inkább a nyugdíjasokra jellemző a segélyigénylés, Tankó kifejtette, ez valamennyi szociális támogatás esetében így van: sok család kérhetné például a szociális segélyt vagy a fűtéstámogatást, de nem járják végig a bürokratikus utat.
A szakember egyúttal emlékeztetett, jövő hónapban elkezdődik, és az őszig tart a segélyezettek ellenőrzése, minden elektromos árammal fűtő kedvezményezett életkörülményeit felmérik, a többiek 30 százalékához látogatnak el szúrópróbaszerűen.
A más állami intézmények, egyebek mellett a szociális kifizetési ügynökség adatbázisából is kapnak információkat – például kiderülhet, hogy valaki jövedelem hiányára hivatkozva kért támogatást, közben Râmnicu Vâlcea-i cégnél dolgozott. Ha visszaélésekre derül fény, a szubvenciót vissza kell fizetni, az elmúlt szezonban hozzávetőleg félszáz ilyen eset volt.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!