2011. szeptember 26., 08:032011. szeptember 26., 08:03
Kifejtette: az új jogszabály szerint nem kötelező a sokat kritizált, románból fordított földrajzkönyvet használniuk a pedagógusoknak, mivel lehetőség van alternatív tankönyvek összeállítására, továbbá „importált” oktatási segédeszközöket is igénybe vehetnek, például magyarországi tankönyvekből is taníthatnak. Király András elmondta továbbá, több tényezőn is múlik, hogy a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a románból fordított tankönyveket felválthatják-e a kisebbségi oktatásban a magyar szakemberek készítette tankönyvek. Emlékeztetett: a törvény úgy fogalmaz, hogy a kisebbségi nyelvű oktatásban lehet írni és fordítani tankönyveket, kis lélekszámú közösség esetén külföldről is lehet behozni. Az államtitkár szerint még az őszön megjelennek majd a tanügyi törvény gyakorlatba ültetéséhez szükséges alkalmazási útmutatók. Ezekre egyébként igen sürgősen szükség lesz az államtitkár szerint, mivel jelentős átszervezéseket vezettek be, melyek gyakorlatba ültetése az útmutatók nélkül tovább késhet. Az idén ötödik osztályt kezdő diákokat például továbbra is a régi tanterv szerint oktatják, holott itt is komoly változtatásokat kell majd bevezetni, mivel az általános iskola felső tagozata az eddigi négy helyett ötéves lesz, azaz nyolcadik helyett a 9. osztály elvégzése után felvételizhetnek majd középiskolába a diákok.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?