
Kilenc székely kaput újítanak fel idén csíkszéki és udvarhelyszéki falvakban – az ehhez szükséges összeget a Hargita megyei önkormányzat, valamint a Hargita Megyéért Egyesület közösen pályázta meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél és a nemzetpolitikai államtitkárságnál.
2015. szeptember 10., 13:162015. szeptember 10., 13:16
A megyei önkormányzat közleménye szerint a székelykapuk korszerűsítésére összesen hatmillió forintot (85 ezer lejt) kaptak. Ebből Csíkdelnén, Csíkszentkirályon, Csíkszentgyörgyön és Csíkmadarason egy-egy, Csíkmenaságon kettő, udvarhelyszéki viszonylatban pedig Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken ugyancsak egy-egy kaput restaurálnak. Az 1909-ben készült csíkdelnei kapu felújítását már szeptember elején elkezdték.
Tavaly szintén pályázati pénzből öt székelyföldi kaput sikerült restaurálni. A Hargita megyei tanács 2009-ben lépett be a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesületbe annak érdekében, hogy megmentsék a térség értékes székely kapuit. Azóta számos darabot sikerült megmenteni a pusztulástól, az önkormányzat pedig a restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi pályázata keretében.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!