Hirdetés

Kilakoltatnák a romákat Nagybányán, a civil szervezetek élesen bírálják a polgármestert

Már a héten sor kerülne az illegálisan Nagybányán tartózkodó, hátrányos helyzetű, zömében roma családok kiköltöztetésére – jelentette ki Cătălin Cherecheş, a város polgármestere. A helyi hatóságok mintegy száz, más településen kiállított személyazonossági igazolvánnyal rendelkező személy kilakoltatására készülnek.

Kőrössy Andrea

2011. augusztus 29., 08:532011. augusztus 29., 08:53

Az elöljáró szerint erre azért van szükség, mert a nagybányai hátrányos helyzetűek segítése mellett, a városnak nincs lehetősége arra, hogy a máshonnan érkezőket is felkarolja. A polgármester hozzátette: a hatóságok felszólítást küldenek az érintetteknek, a kiköltöztetés után pedig lerombolják az illegálisan felhúzott építményeket. Az érintett roma családok azonban azt állítják: nem értesítették őket az eljárásról. „A romániai hatóságok ismételten diszkriminálják a roma közösséget” – vélekedett Jezerca Tigani, az Amnesty International európai alelnöke. Hozzátette: ezzel a lépéssel a helyi közigazgatás áthágja azokat a nemzetközi szerződéseket, amelyek Romániára is vonatkoznak.  Elmondása szerint a Nagybányán tartózkodó családok kilakoltatásának büntetőjogi következményeket kellene maga után vonnia. Jezerca Tigani felszólította a város polgármesterét, hogy minél hamarabb egyeztessen a roma családokkal, és biztosítson nekik más szálláslehetőséget.

Amint arról korábban beszámoltunk, egy évvel ezelőtt is össztüzet zúdítottak a nagybányai önkormányzatra az emberijog-védő szervezetek, azzal vádolva meg a helyi hatóságokat, hogy a romák szegregációjára készülnek. A városi tanács ugyanis tavaly nyáron arról határozott, hogy a Craica-patak mentén eszkábált ideiglenes szálláshelyekről a város egyik gyárnegyedében építendő lakásokba költözteti át a több mint ezer roma lakost. Az Amnesty International emberi jogok védelmével foglalkozó nemzetközi szervezet akkor átiratban szólította fel a nagybányai polgármesteri hivatalt, hogy szüntesse meg a mintegy 1100 roma kilakoltatását. A Craica-patak mentén lévő tákolmányokban lakó romáknak több mint a fele nem rendelkezik sem nagybányai személyazonossági igazolvánnyal, sem tartózkodási engedéllyel. Számuk hétről hétre változik. Egyesek szerint több ezren lehetnek, míg a polgármesteri hivatal statisztikája szerint számuk nem haladja meg az ezret. Ezek közül is többen Szilágy megyéből érkeztek, mások távolabbról, például Galacról vándoroltak ide. Ráadásul a született nagybányai romák állandó összetűzésben vannak a más vidékről ideköltözöttekkel.

Az Amnesty International adatai szerint Romániában körülbelül kétmillió roma él, ez a lakosság 10 százalékát jelenti. A romák közel 75 százaléka él bizonytalan körülmények között, míg ez a román lakosság 24 százalékára igaz. A civil szervezet szerint a roma közösség legfőbb problémája a magántulajdon és a szociális feltételek hiánya.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés