
Fotó: Biró István
2011. február 17., 10:432011. február 17., 10:43
A kulturális és civil szervezetek képviselői jó ötletnek tartották a projektet koordináló bizottság létrehozását, ugyanakkor úgy döntöttek, saját tagságukkal is konzultálnak, mielőtt eldöntik, hogy részt kívánnak-e venni a bizottság munkájában.
A meghívott magyar kulturális egyesületek és civil szervezetek közül a Tranzit Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és az Erdélyi Kézmíves Céh képviseltette magát.
Az alakuló ülésen Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke azt javasolta, hogy mielőtt Kolozsvár megpályázná az Európa Kulturális Fővárosa címet, előbb az ország kulturális fővárosaként tartson egy egyéves rendezvénysorozatot. Az EMKE elnöke ugyanakkor elmondta, az általa vezetett egyesület kapcsolati tőkéjét tudja mozgósítani a cél érdekében. Molnár Attila, az Erdélyi Kézmíves Céh titkára is kiélezett küzdelemre számít, mint mondta: az általa képviselt szervezet elsősorban kézművesvásárok megszervezésében tud segíteni az önkormányzatnak. Molnár Attila szerint az is fontos, hogy minél több magyar civil szervezet részt vegyen a bizottság munkájában, illetve minél többen tudjanak a bizottságról, mert ezúttal a meghívott magyar szervezetek fele nem jelent meg a megbeszélésen.
Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke ugyanakkor arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a kisebbségi kultúrát ne korlátozzák csupán a hagyományok bemutatására, hanem a kortárs művészeteket is kellő mértékben jelenítsék meg.
Florin Moroşanu, az önkormányzat kapcsolatokért és turizmusért felelős igazgatója hangsúlyozta: szükség van a kisebbségi kulturális szervezetek lobbijára is, ezért további civil szervezetek és kulturális egyesületek jelentkezését várják a bizottság tagságába.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.