
Fotó: Gönczi Ákos
2011. szeptember 28., 08:132011. szeptember 28., 08:13
Ugyanakkor sokan azt róják fel a tervezőknek és kivitelezőknek, hogy a tér növelése érdekében számos fát kivágtak, és helyükbe mindössze néhány virágot és bokrot ültettek. A főtérről a színházra nyíló, lekövezett rész valamelyest a csíkszeredai szocreál tapstérre emlékeztet. Felemás megoldás született a kommunista hatalom által ledózerolt egykori ferences templom vonatkozásában is. A római katolikus egyháznak tett ígéretek ellenére az építő nem jelölte meg az oltár valamikori helyét. A meghagyott tornyot két nap alatt átfestették, eltekintve a műemlékekre vonatkozó szigorú szabályoktól. Ottmaradt a PVC-ből készült fagylaltosbódé is, a mozgóvécéket viszont felszámolták.
Nemcsak a járókelők, a ferences rend képviselői sem örülnek maradéktalanul a városháza által megrendelt munkálatok minőségének. Lapunknak nyilatkozva Bakó Pál ferences szerzetes a leginkább azt rótta fel az önkormányzatnak, hogy sem a renddel, sem a római katolikus egyházzal nem egyeztetett a torony átfestése kérdésében. A városházi illetékesek utólag arról biztosították a szerzetest, hogy a múlt heti meszelés ideiglenes jellegű, hisz a toronyra restaurálás vár. A föld alatti, 94 sírkamrát magába foglaló kriptának a tetőzete a munkálatok során, a térre behajtó nehézgépjárművek súlya alatt megrepedt, ezeket az építő nem hozta helyre. Kárt okozott a lejáratnál is, melyet önkényesen leszűkített, körülményessé téve a huszonnyolc méter hosszú és közel két méter széles kripta látogatását. „Úgy érzem, minket most is épp úgy semmibe vesznek, mint a 70-es évek elején, amikor templomunkat és kolostorunkat lerombolták, és helyette egy külvárosi telket biztosítottak. Oda jutottunk, hogy már a meghagyott tornyot meg az alatta lévő kriptát is elvitatják tőlünk” – nehezményezte Bakó Pál, akinek a munkálatok elkezdésekor a polgármesteri hivatal illetékesei megígérték, hogy minden egyes lépésről tájékoztatják. Ehhez képest egyetlen átiratot sem juttattak el sem a rend, sem az esperesi hivatal címére. „Most minket hibáztatnak, hogy nem érdeklődtünk a városházán” – fűzte hozzá az atya.
A világiak és egyháziak észrevételeire reagálva Claudiu Maior és Csegzi Sándor alpolgármesterek elmondták, amíg a munkálatok folynak, és a tér nem nyeri el végleges arculatát, szóba jöhetnek kisebb módosítások és indokolt korrigálások. Maior arról igyekezett biztosítani a lakosságot, hogy a tér kopársága csak a dísznövények és kerti bútorok kihelyezéséig tart. Ezzel, illetve a különböző lámpatestek és díszítőelemek utólagos felszerelésével még egy ideig várni kell. Bizonyos tárgyak még nem érkeztek meg, másokat pedig értelmetlen kihelyezni mindaddig, amíg a munkások el nem hagyják a hivatalosan még pár hónapig építőtelepnek számító Színház teret.
Csegzi Sándor igazat adott Pál atyának abban, hogy valamilyen módon jelezni kellene, hol állt az egykori templom szentélye. „Nem tudom, hogy az oltár megjelölése szerepelt-e az eredeti tervben, de jó ötletnek tartom, amit utólag is meg lehet valósítani” – vélekedett az alpolgármester. Szerinte örvendetes lenne, ha a ferences rend képviselői eldöntenék, milyen rendeltetést szeretnének adni a toronynak és a tér alatti kriptának. „Maradhat minden, ahogy van, de talán ésszerűbb lenne, ha gyülekező- és megemlékezőhelyként használnák ki a lebontott templom helyét. Ha tőlem függne, a tornyot megnyitnám a látogatók előtt, a kripta fölött pedig imádkozóhelyet alakítanék ki” – sorolta ötleteit Csegzi. Az RMDSZ-es politikus megígérte, mindent elkövet, hogy miután a torony és Tholdalaghy-ház között éktelenkedő fagylaltosbódé gazdájának szerződése lejár, a bódét felszámolják.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?