Több éve tartó vita látszik lezáródni a marosvásárhelyi RMDSZ-ben a Peti András városi elnök és Vass Levente, a belső ellenzék vezetője között született pénteki megállapodással. Erről a két érintett, valamint Brassai Zsombor megyei elnök számolt be a sajtónak.
2015. szeptember 13., 19:092015. szeptember 13., 19:09
Peti elmondta: bár hat hónapja bejelentették, hogy közösen vágnak neki az előválasztásoknak, időközben nézeteltérések adódtak. Szerinte azonban kár lenne kihagyni a lehetőséget, ugyanis az RMDSZ „erősebb, mint bármikor, reális esélye van visszaszerezni Marosvásárhelyen a polgármesteri széket”.
„Legkésőbb szeptember 30-ig felállunk és teljes egyetértésben, egységben látunk hozzá az előválasztáshoz, majd a jövő évi helyhatósági választáshoz” – jelentette ki. Elmondta, időközben megalakult három lakónegyedi körzet, és a hónap végéig újabb öt alakul. Vass Levente szerint ezek létjogosultságát az RMDSZ megyei és országos vezetősége is elismerte, így van remény a megújulásra. De a hangsúly szerinte azon van, hogy Soós Zoltán megnyerje az előválasztást, majd a polgármesteri tisztséget. Vass szerint erre van esély, addig viszont sok munka vár a városi szervezetre.
„Nagyon fontos, hogy a szervezetben és a körzetek szintjén megalakuljon a választmány. Ez a januári hibasorozat után garanciája lehet annak, hogy egy tényleg alulról jövő, képviseleti alapra helyezett, erős szervezetet tudunk összerakni, ahol azoknak a hangja is hallatszani, érvényesülni fog, akik másként látják a dolgokat” – vélte Vass.
Arra a kérdésre, hogy a mostani megállapodás tartós lesz-e, Brassai Zsombor kifejtette: ezt „nagy hiba lenne felrúgni”. „Mától egyetlen és egységes RMDSZ-szervezetről lehet beszélni Marosvásárhelyen” – jelentette ki a megyei elnök.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
szóljon hozzá!