
Nyolc székelyföldi érték felvételéről döntött a Székelyföldi Értéktár Bizottság Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek javaslatai alapján.
2016. november 06., 19:362016. november 06., 19:36
A Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén csütörtökön megtartott szakmai konferencián kiderült, bekerült az értéktárba a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács.
A rendezvényen felszólaló Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke hangsúlyozta, Magyarországon igazi sikertörténet a hungarikumtörvény, a közösségek jól fogadták a kormány együttműködési ajánlatát. „Vesszőparipám a székely kürtőskalács, amely hosszú évek vitája után hungarikum lett, és amelynek a nevét nem lehet lefordítani, viszont a mi felelősségünk, hogy megmutassuk más nyelven, más nemzeteknek is, ne csak felterjesszük az értéktárakba” – mutatott rá Tamás Sándor, aki szerint ugyanez a cél a székely pálinkával, a székely kapuval és hasonló más értékekkel is.
A helyi értékek egyúttal az adott közösség helyi erőforrásai is – hangsúlyozta Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár. A magyarországi elöljáró elmondta, a határon túli nemzetrészekre vonatkozóan nem lehet egyértelmű sikerről beszélni, mert eredetileg egyetlen értéktárba sorolták be a külhoni értékeket, a tavalyi év végére viszont minden nemzetrész értéktára létrejött. A Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása kapcsán az államtitkár arra kérte a szakembereket, tegyenek meg mindent, hogy az értékmegőrzés igazi társadalmi mozgalommá váljon.
Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!