Hirdetés

Kiadványokkal népszerűsítik Szatmár megye látványosságait

Régi templomokat, műemlék épületeket, népi hagyományokat, fürdőket és különböző rendezvényeket népszerűsítő kiadványokkal tenné vonzóbbá a turisták számára Szatmár látványosságait a megyei tanács. A háromféle szórólapot, egy térképet, valamint egy turistakalauzt tartalmazó csomag összeállításának, illetve sokszorosításának körülbelül egymillió lejre rúgó költségeit a Regionális Operatív Program támogatásának felhasználásával fedezték.

Babos Krisztina

2011. június 28., 07:132011. június 28., 07:13

Csehi Árpád megyei tanácselnök elmondta, a térkép kivételével mindegyik kiadvány megjelent magyar nyelven is, továbbá van, amelyiknek az angol nyelvű verziója is napvilágot látott.

A Szatmár – az egészség forrása címet viselő szórólap a megye gyógyfürdőit mutatja be – helyet kapott benne a tasnádi, a nagykárolyi, az ákosi, a krasznamihályfalvi, valamint a jelenleg nem üzemelő szatmárnémeti strand, továbbá az apai és a józsefházi bányató, a bikszádi borvízforrás, a Máriavölgyén levő üdülők és a muzsdaji tó.

Egy kiadvány a szatmári szokásokkal, hagyományokkal foglalkozik, amelyben a vámfalui fazekasság mellett magyar vonatkozású hagyományként a körülbelül 10 éve szervezett Partiumi Magyar Napokat, illetve a Bogdándi Folklórfesztivált mutatják be.

A harmadik szórólap a megye műemlék épületeit és Szatmárnémeti néhány nevezetességét ismerteti. Készült egy honlap is a turisztikai potenciál növelése céljából, a www.viziteaza-satumare.com oldal azonban egyelőre nem működik, mindössze a honlap látványtervét bemutató kép látható rajta.

A tegnap tartott kiadványbemutató sajtótájékoztató keretében a projekt lebonyolítói kifejtették: a turisztikai látványosságok reklámozásától gazdasági fellendülést is remélnek, hiszen ha több vendég érkezik a megyébe, az a vendéglátó-ipari egységeknek és a szállásadóknak is jövedelmet jelent, végső soron pedig az önkormányzatok kasszáit gyarapítja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés