
A tüdőgyógyászt előzetes letartóztatásba helyezték a magyar hatóságok
Átadták a román hatóságok a magyar rendőrségnek azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megölt egy nőt engedély nélkül tartott pisztolyával, a férjet pedig életveszélyesen megsebesítette Nyíregyháza-Oroson – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
2019. szeptember 05., 19:102019. szeptember 05., 19:10
2019. szeptember 05., 19:112019. szeptember 05., 19:11
A közlemény szerint az ügyészség a román állampolgárságú gyanúsított letartóztatását indítványozza. A nyomozó hatóság emlékeztetett, hogy a férfi orvosként dolgozott Magyarországon, amikor megismerkedett a később meggyilkolt nővel, akivel érzelmi kapcsolata alakult ki. Később szakítottak, ezért 2016. augusztus 31-én felkereste a nőt a Nyíregyháza-Oroson lévő házában.
Dan Stamatiu tüdőgyógyász még ugyanezen a napon Ártándnál Romániába ment, azonban a magyar nyomozási bíró által kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – 2016. szeptember 1-jén – a román hatóságok Kolozsváron elfogták. A gyanúsítottal szemben Romániában tiltott fegyvertartás miatt eljárást indítottak, de a büntetéséből feltételesen szabadult.
A férfit – miután csütörtökön kiadták – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatták ki több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Egyelőre nem tett vallomást.
A magyar vádhatóság hangsúlyozta: figyelemmel arra, hogy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményről van szó, melyért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, továbbá arra, hogy a gyanúsított a büntetőeljárás alól kivonta magát a szökéssel, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványozta letartóztatásának elrendelését egy hónapra.
Súlyos károkat okoznak a túlszaporodott aranysakálok Arad megyében az őz-, dámvad- és vadnyúlállományban – hívta fel a figyelmet a vadász- és sporthorgász egyesület. A szervezet szerint a mezei vadállomány közel felére csökkent.
Zajlanak a munkálatok az alagútfúrók indítóaknájánál Szászfenesen, a majdani kolozsvári metró nyugati végénél: elkészült 86 műanyag cölöp, amelyek a fúrópajzs várva várt behatolását segítik elő.
Új térrel bővül és új hangsúlyokat kap a 17. Kolozsvári Magyar Napok: a „nagykorúság küszöbéhez” érkező rendezvény idén nemcsak gazdag programkínálattal készül, hanem egy egész évben működő kulturális központ megnyitásával is.
Életét vesztette egy 58 éves nő csütörtök reggel, miután Beszterce területén egy vasúti átjárón elgázolta egy vonat – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Az iráni háború miatt számos romániai turista kénytelen lemondani Közel-Keletre tervezett utazását. Kelemen Barna turisztikai szakemberrel beszélgettünk a visszamondásokról, alternatív úti célokról és arról, hogyan hat a háború a térség idegenforgalmára.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Az időjárási körülmények javulásával a munkagépek ismét dolgoznak A király útja építésén, a Marospetres községtől a Hunyad megyei határig tartó szakaszon.
Havonta 20 ezerszer hajtottak át a piroson felelőtlen sofőrök egyetlen városban a közúti kamerák felvételei szerint, amelyek eddig csak „figyeltek”, mostantól azonban élesben is bevetik őket a bírságosztó e-Sigur rendszer beüzemelésével.
Alfred Simonis megyei tanácselnök közölte: elrendelte a Temesvár belvárosában található ingatlan kisajátítását és az Intercenter vállalat felszámolását.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
szóljon hozzá!