Hirdetés

Ki lakhat a parókián?

Szatmár megye – Pert nyert az egyháza ellen Bátori Gyula felfüggesztett gencsi református lelkész. Az egyház ügyeibe való durva beavatkozásnak, az igazságszolgáltatás illetéktelen politikai befolyásolásának, az egyházi autonómia megsértésének tekinti a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a bűnténnyel vádolt Bátori Gyula, volt gencsi lelkipásztor törvény általi védelmét. Bátori ugyanis pert nyert az egyház ellen.

Krónika

Krónika

2007. augusztus 17., 00:002007. augusztus 17., 00:00

A Szatmár megyei törvényszék ítéletben rendelte el a lelkipásztor jogaiba való visszahelyezését, elmaradt jövedelmeinek kifizetését, a kárpótlás fizetése végett az egyházkerület bankszámláinak zárolását. Hétfőn ugyanaz a végrehajtó szállt ki a településre, aki korábban Bátori elől lakatolta le a parókiát. Most azzal a céllal jött, hogy visszaköltöztesse az egyházi tulajdonban lévő ingatlanba a palástjától megfosztott lelkészt. Amint korábbi lapszámainkban közöltük, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága azért függesztette fel tisztségéből Bátori Gyulát, mert 24 900 amerikai dollárt vett fel az Új Kézfogás Közalapítványtól (UKKA) földvásárlásra, az összeggel viszont sem az alapítvány sem az egyház felé nem számolt el. Az egyházkerület augusztus 7-én levélben fordult Gigel Sorinel Ştirbu vallásügyi államtitkárhoz, támogatását kérve Bátori Gyula ügyének rendezése végett.

A püspök sajnálatosnak nevezte, hogy a pénzt adó magyar kormány is kiállt a sikkasztó lelkész mellett, a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) egy levélben azt állítja, hogy a lelkész a támogatói szerződés szerint járt el, sikkasztás esetén pedig a magyar bíróság illetékes az eljárás lefolytatásában. Az egyházkerület vezetősége viszont úgy véli, ha a lelkész Romániában sikkasztotta el a pénzt, akkor itt kell neki felelnie vétségéért. „Olyat nem látott még az ember, hogy valaki sikkaszt, eltűnik a pénzzel, és még pártfogolja a magyar hatalom” – szögezte le a püspök. Bejelentette: Szili Katalinhoz, a magyar Országgyűlés elnökéhez fordulnak, kérve, hogy a magyar állam ne kompromittálja magát azzal, hogy tovább bátorítja Bátorit.

A Bátorit támogató levelet egyébként még 2006. november 2-án a HTMH küldte. A hivatalt az Új Kézfogás Közalapítvánnyal együtt megszüntette a magyar kormány. Utóbbi ügyeinek az intézését a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-re ruházta át. A Miniszterelnöki Hivatalnál illetékesként megjelölt Halmai László osztályvezető ez év június 13-i számunkban határozottan cáfolta, hogy Bátori Gyula visszafizette volna a tartozást. Állítását a Corvinus irodájában név nélkül nyilatkozó illetékes is megerősítette. Utóbbi hozzátette, mérlegelik, hogy polgári jogi pert indítsanak a felfüggesztett lelkész ellen a támogatás és kamatai viszszaszerzésére. A szatmári ítéletet az egyházkerület megfellebbezte, a tárgyalást szeptember 2-ára tűzték ki, de a végrehajtási eljárást nem függesztették fel. „Elmagyaráztam a Gencsre kiszállt végrehajtónak, hogy nincs joga visszaköltöztetni Bátori Gyulát és családját a parókiára, ugyanis a szatmárnémeti törvényszék határozata még nem jogerős - nyilatkozta a Krónikának Máté Edit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jogtanácsosa. – Fellebbeztünk a döntés ellen, ráadásul a jelenlegi lelkész már beköltözött a parókiára, és az ő kilakoltatásához egy újabb bírósági végzésre lenne szükség.” A Bátori helyére kinevezett Szomor Attila munkájáról Tőkés László is elismerően nyilatkozott. „A vitatott ingatlan a gencsi egyházközség szolgálati lakása, és az a mindenkori szolgálatot teljesítő lelkésznek kell hogy otthont adjon” – szögezte le Tőkés László.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
Hirdetés