
Fotó: Krónika
2007. november 29., 00:002007. november 29., 00:00
Egyelőre talány, hogy kik lehetnek azok a személyek, akik Agache őrnagynak embertársaikról jelentettek. Erről a dokumentumot lapunkhoz eljuttató Aurel Dionisie Agache, az elhunyt őrnagy nagyobbik fia sem tudott beszámolni. Szerinte ez aligha tudódik ki, miután 1989. december 22-én, a romániai rendszerváltozás kirobbanása napján a tömeg a városi milícia épületéből és lakásukból is kidobálta és megsemmisítette az iratokat, a Krónikának átadott irat pedig a lakásukban megmaradt egyetlen dokumentum. Ifjabb Agache szerint házukat 1989. december 22-én két hullámban dúlták szét a fellázadt emberek: előbb a fosztogatók, majd az iratokra vadászók. „Édesapám otthon is dolgozott, a szekrényében őrzött irataiba olykor én is belenéztem, de tizenéves voltam, fogalmam sincs a besúgók kilétéről” – mondta lapunknak Aurel Dionisie Agache. Hozzátette, az 1980-as években lakásukban több besúgó is megfordult, „voltak, akik ellen gazdasági bűncselekményeik nyomán megszűntették a kivizsgálást a besúgás fejében, de olyanok is, akik önként, pénzért jelentettek”.
A lapunk birtokába került jegyzék szerint a besúgók közül Dumitru, Lipinka és Vasile az akkori állami kereskedelmi vállalatról (ICS) jelentettek. Csernáton községért egy Koday Z. fedőnevű személy „felelt”, a Munka Szövetkezetről Tibi, a városgazdálkodási vállalatról Torok (Török?), az egykori kereskedelmi lerakatról (ICRA) Cojoacă, a kórházról pedig Jenő jelentett. A besúgók között szerepel Deák Sándor, Peri Ion, Orban és Andrei fedőnév is, ezekről nem derül ki, hogy milyen intézményekről kellett jelentéseket tenniük. A besúgók zöme az 1980-as évek első felében, kisebb része az 1970-es években dolgozott Agache őrnagynak, de a dokumentum szerint Torok 1958-tól, Koday Z. pedig 1965-től jelentett a milíciának. Az irat szerint 1980. július 7-e és 1984. március 9-e között tizenhárom személy került Agache őrnagy feketelistájára, ezeket bízta kollégáira, amikor 1984 augusztusában a Prahova megyei Câmpinán rövid időre tanári állást vállalt a milicista-iskolában.
Lezárt ügy?
A bukaresti legfelső törvényszék 1999 februárjában Filip-Orbán Daniella Kamilla, Héjja Dezső, Paizs Ottó, Reiner Antal és Ifj. Konrád János kézdivásárhelyi lakosokat többévi börtönbüntetésre, illetve jogfosztásra ítélte. A vád szerint felelősek a tömeglincselés áldozatává vált 43 éves milicista őrnagy, Aurel Agache életének kioltásáért. Héjja Dezső 253 napos börtönbüntetés letöltése után 2002. március 18-án, Reiner Antal összesen 557 napi rabság után elnöki kegyelemmel 2003. február 12-én szabadult. Ifj. Konrád János már 1990-ben, néhány hónappal később pedig Filip-Orbán Daniella Kamilla és Paizs Ottó is elhagyták az országot. Paizs, Reiner, Héjja és Konrád az Európai Emberjogi Bírósághoz fordult, amely szeptember 27-i ítéletében felülbírálta a román legfelső törvényszék ítéletét. Az időközben elhunyt Reinert leszámítva másik három elítélttársa perújrafelvételt kért és kapott. „Már nem érdekel az ügy, de ha kell, bizonyítani fogom igazamat” – nyilatkozta a Krónikának Aurel Dionisie Agache.
Bartos Lóránt, Benkő Levente
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.