
A törcsvári kastélyt „békeidőben” közel egymillió turista keresi fel évente
Fotó: Facebook/Castelul Bran
Hetven százalékkal csökkent a tavalyhoz képest a törcsvári kastély bevétele.
2020. július 28., 20:042020. július 28., 20:04
És 65 százalékkal kevesebben keresték fel Erdély egyik legnépszerűbb látványosságát, mint tavaly – számolt be az Agerpresnek Alexandru Prişcu, a kastélymúzeum marketingigazgatója. Mint mondta,
Mivel a különböző rendezvényeket a járvány miatt törölni kellett, a kastélymúzeum vezetősége a kiállításokra összpontosít, így
A törcsvári kastélyt egyébként „békeidőben” közel egymillió turista keresi fel évente, ez Brassó megye és egyben Erdély legnépszerűbb turistalátványossága.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!